Friss hírek

Friss hírek (206)

Május 13-án közgyűlést tartott a Magyar Sportlövők Szövetsége. A küldöttek elfogadták a 2012-es évi beszámolót és a 2013-as évre szóló költségvetést. Ezt követően megvitatták, módosították, elfogadták majd hatályba is léptették az új alapszabályt. A dokumentum 21 főben határozta meg az elnökség létszámát. Ennek értelmében még két elnökségi tagot kellett megválasztani. A befutó Varga Károly Olimpiai Bajnokunk és Kéri Attila a Százhalombattai Lövészklub elnöke lett. Szavazatot kapott még Andrássy Árpád , Hollandi Pál, Kovács Tibor, Nagy György (Zalaegerszeg), Putz István és Szabó Ferenc.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. április 15. hétfő, 06:51

A győri sportélet büszkeségei

laczik2013. április 11.-én Győr Megyei Jogú város szervezésével került megrendezésre Győr város büszkeségei nevű rendezvény sorozat. A rendezvény fővédnöke Borkai Zsolt volt. A Móra Ferenc Általános Iskola adta a helyszínt, ahova Laczik Zsolt sportlövő edző is járt valamikor. A félévenként megtartásra kerülő rendezvény vendégei ezúttal sportlövők voltak.
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. április 09. kedd, 09:19

Balogh László az új főtitkár

Balogh LaciAz MSSZ elnöksége új főtitkárt választott Balogh László személyében. Az egykori Európa-bajnoki bronzérmes, Világkupa győztes olimpikon munkájához sok sikert kívánunk!

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

"ÉLEN A TANULÁSBAN ÉLEN A SPORTBAN 2013"
/Csak budapesti klubok versenyzőinek/

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

A MOL Nyrt. Új Európa Alapítványa pályázatot hirdet 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok részére, akik országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el eddig és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük.

Pályázni az alábbi célokra lehet:

A. Eszközvásárlás a pályázó országos és nemzetközi versenyekre való felkészüléséhez (felszerelés, sporteszközök stb.)

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

Kiemelt tehetség

Zeneművész, szakács, költő, programozó, jogász… De van élsportoló is a La femme magazin „50 tehetséges magyar fiatal”-programjának nyertesei között: Veres Ádám, a BHSE válogatott  sportlövője. A tehetségeket és mentoraikat néhány nappal ezelőtt mutatták be a nagyközönségnek, a 16-30 éves fiatalok karrierjét hat hónapig kiváló szakemberek figyelik, segítik.

Tovább a cikkre

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. február 25. hétfő, 15:33

Figyelem! Antidopping tájékoztatás!

Számos sportlövő kérdéseire válaszolva tájékoztatjuk versenyzőinket a 2013. évi antidopping adatszolgáltatásról.


A Magyar Antidopping Csoport értesítése alapján a következő versenyzőknek az elektronikus holléti információs („Whereabout”) adatlapot folyamatosan tölteni kell:

-    a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) hivatalos honlapján
          (www.antidopping.hu) közzétett Nemzeti Nyilvántartott Vizsgálati
          Csoport tagjainak
          (ez jelenleg két sportlövőt érint: Csonka Zsófia és Gerebics Roland)

A Magyar Antidopping Csoport értesítése alapján a következő versenyzőknek kötelezően regisztrálniuk kell az antidopping honlapon (www.antidopping.hu) található sportolói regisztrációs linkben:
 
-    a 2013. évi felnőtt és utánpótlás válogatott keret tagjainak
-    a hazai és külföldi nemzetközi versenyeken induló sportolóknak (minden korcsoportban, kivéve a serdülőket)
-    a 2012. évi MSSZ Országos Bajnokságok (nemzeti és nemzetközi versenyszámok) egyéni 1-3. helyezettjének (minden korcsoportban)
(azoknak a fiataloknak, akik csak a serdülő OB-n indultak, nem kell regisztrálniuk)

A regisztrációra kötelezett sportolóknak csak egyszeri regisztrációt kell kitölteniük a MACS elektronikus nyilvántartásában.
A regisztráció csak nyilvántartásba vételt jelent, holléti adatlap folyamatos töltésével nem jár együtt.
Tehát csak a regisztrációs adatlapot kell kitölteni, napi holléti információt nem kell adni.
Az a sportoló, aki a korábbi évek során már regisztrált, akkor új regisztrációra nem, csak az adatok frissítésére van szükség.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

Kérjük azon tisztelt partnereinket, akik a MOB által folyósított állami forrásból az alábbi juttatások valamelyikében részesültek, hogy a 2012. évi jövedelemadó bevallásuk elkészítése során vegyék figyelembe jelen tájékoztatónkban szereplő fontos információkat.

A hatályos Szja tv. alábbi rendelkezései szerint az olimpiai járadékot, a Gerevich ösztöndíjat, illetve a törvény 1. sz. mellékletében felsorolt egyéb juttatásokat a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni (azaz nem minősül adózási szempontból jövedelemnek), mivel a törvény az adómentes bevételek közé sorolja és ezáltal nem is kell az adóbevallásban szerepeltetni. (Az adóbevallás nem is tartalmaz az előzőekre vonatkozó kitöltendő sort.)

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. február 19. kedd, 07:15

Győrik Csaba a szövetségi kapitány

Győrik Csabát választotta hétfőn szövetségi kapitánynak a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége.

A szakvezető arról számolt be az MTI-nek, hogy a pályázati kiírás értelmében a testület szeptemberben áttekinti az addigi eredményeket, s a felek kölcsönös elégedettsége esetén a megbízatás a riói olimpiáig szól.

A korábban Iránban dolgozott szakember azt mondta, hogy fő célnak a 2016-os ötkarikás játékokon való sikeres szereplést tekinti, de az odáig vezető úton számos részcél van. Utóbbiak közül külön kiemelte, mindenképpen szeretné, ha nőne az olimpiai résztvevők száma, ugyanis amíg Athénban nyolc, Pekingben pedig öt magyar sportlövő vett részt az olimpián, addig tavaly, Londonban már csak három.

„Minden szakágban vannak tehetséges versenyzők, s nagyon fontos, hogy jó csapatot építsünk az élversenyzőink köré” - mondta Győrik Csaba.
A sportlövőknél 2004 óta nem tevékenykedett szövetségi kapitány.
A szövetség tájékoztatása szerint új főtitkárt nem választott az elnökség, tovább tart a pályáztatás a posztért.

(Forrás: MTI)

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. február 19. kedd, 07:04

Figyelem! Fontos Antidopping Közlemény!

A Magyar Antidopping Csoport értesítése alapján a következő versenyzőknek kötelezően regisztrálniuk kell az antidopping honlapon található sportolói regisztrációs linkben:

   - a 2013. évi felnőtt és utánpótlás korú válogatott keret tagjainak
   - a nemzetközi szintű, külföldi versenyeken induló sportolóknak
   - a 2012. évi Országos Bajnokság 1-3. helyezettjének

Fentiekben jelzett sportolóknak egyszeri regisztrációt kell kitölteniük a MACS elektronikus nyilvántartásában. (www.antidopping.hu)
A regisztráció csak a nyilvántartásba vételt jelenti, holléti információ szolgáltatásának kötelezettségével nem jár együtt!
Tehát csak a regisztrációs adatlapot kell kitölteni, napi holléti adatinformációt nem kell adni.
Az a sportoló, aki a korábbi évek során már regisztrált, akkor új regisztrációra nem, csak az adatok frissítésére van szükség.

A sportolók regisztrációs kötelezettségének teljesítését az MSSZ dopping koordinátora folyamatosan ellenőrizni fogja!

Kérjük sportolóinkat, hogy látogassák gyakran a www.antidopping.hu honlapot, ahol mindig a legfrissebb információkat találják doppinggal, TUE eljárásokkal, engedélyezéssel kapcsolatos ügyekben, valamint itt található az engedélyezett és tiltott gyógyszerek listája is.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

Gratulálunk Takács Tibornak!

8625Heves megyei sportolókat díjaztak január 27-én, Egerben a Leányka úti Eszterházy Sportcsarnokban. A Heves Megyei Közgyűlés a megye sporttevékenységében szerzett kimagasló érdemek elismerésére alapította Az Év Heves Megyei Sportolója Díjat, amelynek odaítéléséről 2012. december 14-én, zárt ülésen döntöttek a közgyűlés tagjai.

A díjjal elismerésben részesült a ZF-Eger női vízilabdacsapat, amely történetének eddigi legsikeresebb évét zárta 2012-ben. Pólósaink májusban megnyerték a Magyar Bajnokságot, novemberben pedig a Magyar Kupát.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta a 2013. évi Légfegyveres Európa Bajnokságra utazó csapat összetételét.

Légpuska: - Hanák Gabriella, Toma Dorina, Szijj Katinka,– Biatovszki Míra, Veres Kata, (Müncheni nk. verseny eredménye alapján: Karmacsi Ildikó vagy Miskolczi Julianna), - Nagy Sándor, Péni István, Vas Péter – Kapás István, Sidi Péter, Veres Ádám.

Légpisztoly: - Ihos Erika, Mihalkó Nikoletta,– Babicz Sára, Csonka Zsófia, Tobai-Sike Renáta, - Szőllősi Henrik – Csizmadia András, Tátrai Miklós, Simon Attila (felfizetéssel).

Futócél: Major Veronika, - Boros László, Sike József, Tasi Tamás.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

Az MSSz Elnökével készült beszélgetés ide kattintva megtekinthető.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. január 23. szerda, 10:37

Péni István Csehországban remekelt - MOB-

Péni IstvánÚjabb rangos tornát nyert meg Péni István, a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő ifjú sportlövő. A 15 éves tehetség ezúttal Csehországban versenyzett, és kiváló eredménnyel zárt az első helyen.
Péni István, a MOL Tehetségtámogató Program 15 éves sportlövője hétvégén a csehországi Pilsenben vett részt a GP Pilsen elnevezésű nemzetközi versenyen, ahol egy olasz és cseh versenyzőt megelőzve első helyen végzett a junior fiúk mezőnyében, rendkívül jó 595+205,9 körös eredménnyel.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
2013. január 11. péntek, 11:30

A hónap műhelye


125x125Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország 2013-ban díjat alapított a legeredményesebb, legmagasabb színvonalú szakmai munkát végző, a körülményekkel, a feltételrendszerrel dacoló, az utánpótlás-neveléssel hitvallásszerűen foglalkozó utánpótlás-nevelő műhelyek anyagi és erkölcsi elismerésére. A  díjat havonta, az adott hónap eseményei, eredményei alapján az arra legérdemesebbnek tartott utánpótlás-nevelő szakosztály nyeri el a három díjalapító képviselőiből álló kuratórium döntése, valamint az Utanpotlassport.hu című honlapon zajló közönségszavazás eredményeként. A díjazottakat a Decathlon 500.000 forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza. Az esztendő végén „Az év műhelye” címet elnyerő szakosztály 2.000.000 forintos pénzjutalomban részesül!

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu

VÁLTOZÁS!

„KÉTKEZES” LÖVÉSZET SZABÁLYAI

(Pisztoly)

 

Az MSSZ. Technikai és Versenybíró Bizottság javaslatára, az MSSZ Elnöksége 2003. december 06. valamint 2013. január 07. ülésén módosította a 20 lövéses pisztoly versenyszámok szabályait a fegyvertartó kézre vonatkozóan.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookDiggUrlGuru.hu
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 10

Legutóbbi videó

mediapartner-gunmagazin4

Felügyelõ Bizottság


Elnök:

Lõrincz János

Tagok:
Farkas István
Nagy Mátyás
Péni István
Szőke Csaba

Fegyelmi Bizottság
Elnök
     Dr. Ványai László

sh_200

Mobil verzió

http://m.hunshooting.hu
hunshooting_qr-kod.php

Hirdetések

Országos Bajnokságok

Eredmények Vasárnap:Légpisztoly junior fiúk csapat Légpisztoly junior lányok csapat Légpuska junior lányok csapat Légpuska junior fiúk...
Lőállásbeosztás Frissitve 03.12. Az OB programja Frissitve 03.11.Figyelem! Mindenki nézze át az új, frissített beosztást és...
Lőállásbeosztás2012/10/30 Versenykiírás

Friss hírek

Május 13-án közgyűlést tartott a Magyar Sportlövők Szövetsége. A küldöttek elfogadták a 2012-es évi beszámolót és a 2013-as évre szóló költségvetést. Ezt...
2013. április 11.-én Győr Megyei Jogú város szervezésével került megrendezésre Győr város büszkeségei nevű rendezvény sorozat. A rendezvény fővédnöke...
Az MSSZ elnöksége új főtitkárt választott Balogh László személyében. Az egykori Európa-bajnoki bronzérmes, Világkupa győztes olimpikon munkájához sok...
"ÉLEN A TANULÁSBAN ÉLEN A SPORTBAN 2013"/Csak budapesti klubok versenyzőinek/Pályázat letöltése
A MOL Nyrt. Új Európa Alapítványa pályázatot hirdet 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok részére, akik országos vagy nemzetközi...