Felhívás-SOSZ-képzés

Október végén meghírdettük a sport karrierjüket befejező élsportolók civil pályakezdését hatékonyan segítő u.n. BOUNCEBACK képzést, amit módszertant kidolgozó nemzetközi teamban résztvevő Pannon Egyetemmel közösen szervezünk. 

Az akkor jelzett november 10-i jelenléti kezdés  december 1-re módosult, változatlanul 10 órától 16 óráig Budapesten, a Magyar Sport Házában. A második jelenléti szakasz december 15-én lesz. A programra még lehet jelentkezni, ezért kérjük a Szakszövetséget, hogy a hivatásos sportolókat foglalkoztató tagszervezeteiknek továbbítsa e különleges képzési felhívást. Feltételezzük, hogy ott több potenciálisan érintett versenyző is sportol jelenleg.

A képzés elvégzéséről a Pannon Egyetem által kiadott hivatalos tanúsítványt* kapnak a résztvevők! 

A részvétel egyéb feltételeiről a regisztrációs űrlap ad tájékoztatást. A helyek a jelentkezések sorrendjében lesznek betöltve! Egy-egy sportszervezet több sportolót is küldhet, ameddig van hely a csoportban. Azt is örömmel fogadjuk , ha a szövetség apparátusából jön érdeklődő!

A résztvevők meggyőződhetnek e tréninget is magába foglaló képzés lehetőségeinek használhatóságáról.

https://vehir.hu/cikk/65972-elsportolok-a-civil-eletben

 

A képzésre az alábbi google űrlap kitöltésével kell regisztrálni mielőbb, de legkésőbb november 23-ig!

 https://forms.gle/M21eoXeTpaH73AEr6

 

*A program hivatalos felsőfokú továbbképzésnek számít, ezért a jelentkezőknek a csatolt KB04-JELENTKEZÉSI LAP-ot is ki kell tölteni és a SOSZ részére visszajuttatni beszkennelve! A magasnak tűnő óraszámtól pestiesen szólva "nem kell megijedni", mert a 14 jelenléti óra mellett a rugalmas online tevékenységeket és a felkészülést is magába foglalja.