I. ifjúsági Európa-bajnokság 10.03.

Pénteken és szombaton rendezzük az 1. alkalommal kiírt 10 méteres, ifjúsági Európa-bajnokságot. Két számban hirdetünk győztest, puska és pisztoly vegyes csapatban.

A mai napon elkészítették a sorsolást.

A magyar puskások a lengyelekkel, az olaszokkal és a finnekkel kerültek azonos csoportba, míg a magyar pisztolyosok a csehekkel, a litvánokkal és a lengyelekkel. 

A magyar puskások pénteken 9 órától a lengyelekkel, 14-től az olaszokkal, míg szombaton 9 órától a finnekkel csatáznak. Pisztolyosaink pénteken 11 órától a csehekkel, 16 órától a litvánokkal mérkőznek, míg szombaton 11 órától a lengyelekkel. 

Joó Éva utánpótlás igazgató: "Bizakodó vagyok, mert puskában mindhárom ellenfelünk verhető. A pisztolyosoknál a csehek és a lengyelek erősek."

 

A magyar csapat kerete a puskásoknál: Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta, Klenczner Márton, Török Ferenc, Hammerl Soma

a pisztolyosoknál: Fábián Sára, Komáromi Krisztina Panna, Jákó Miriam, Nagy Bálint, Klem Barnabás, Tóth Balázs

 

Az egyes mérkőzések alkalmával csak 4 (2-2 lány és fiú) puskás, illetve 4 pisztolyos áll lő állásba. Lehet viszont az újabb találkozókon cserélni, ezért is nevezhettek 6-6 főt az egyes országok. A csoportmeccsek során (amit semifinals-nek hívnak) egyfajta erősorrend szerint állnak fel egymás mellett a különböző nemzetek versenyzői: AB AB AB AB. Mind a négy lövő hatszor tíz lövést ad le, a 10 lövésre 12 perce van. 10 lövésenként van értékelés, és a két egymás melletti lövő közül az eredményesebb két pontot kap. (Puskában van tizedelés, pisztolyban nincs az egyes lövéseknél.) Köregyenlőség esetén (pl. 104.0-104.0) 1-1 pont jár mindkét versenyzőnek. Így 4x6x2=48 pont talál gazdára. A legabszurdabb végeredmény a 48-0 lehet, ugyanakkor a két válogatott csatájában döntetlen nem lehet. 

 

Szombaton délután a csoportok első helyezettjei az aranyéremért, a másodikok a bronzért mérkőznek. Szombaton 15 órától lesz a pisztoly bronzmeccs, 16-tól a puska bronzmeccs, 17 órától a pisztoly aranymeccs, míg 18 órától a puska aranymeccs. Az éremcsaták más szabály szerint zajlanak. Itt már csak 20 lövést adnak le a versenyzők AB AB AB AB, de egy lövés leadására 50 másodperc áll rendelkezésre. Minden egyes lövés után van értékelés és a jobb eredményért 2 pont jár. Vagyis itt 4x20x2=160 pont kerül "szétosztásra".