2021-re még jobb lesz - Interjú Péni Istvánnal
Karanténinterjú az Európa-bajnok puskás Péni Istvánnal, aki az egyike annak a négy magyar sportlövőnek, aki már ötkarikás kvótát szerzett a 2021-es tokiói nyári olimpiára.
Hogy tudtál készülni az elmúlt két hónapban? A koronavírus-járvány mennyire borította fel a mindennapjaidat?
Úgy tudtam készülni, ahogy szerettem volna. Az UTE lőterén az egyesület válogatott versenyzői zavartalanul készülhettek, de a Nemzeti lőtéren is tudtam lőni. Az előírásokat betartva a lakás és a lőterek között mozogtam, csak bevásárolni mentem el. A munkavégzés nélkülözhetetlen volt, hiszen az edzésből nem lehet teljesen kiesni. Az első két hétben extra mennyiséget lőttem 10 és 50 méteren is, hiszen minden más elfoglaltság kiesett a napjaimból, utána viszont – amikor már látszott, hogy minden nemzetközi versenyt eltolnak – a fizikai edzésekre tettük a hangsúlyt. Belefért a mostani programomba az, amire máskor nem jutna idő, hogy több és más jellegű fizikai edzést végezzek, miközben a lövészetet pihentettem. Persze máskor is megtehetném azt, hogy kihagyok egy-egy világkupát, de a személyiségemből adódóan biztosan nem bírnám ki azt, hogy amíg a világ másik táján versenyeznek a legjobb puskások, addig én otthon a súlyokat emelgetem. A Mexikói úti lőtéren a 10 méteres döntős pályát berendeztük egy ideiglenes konditeremnek, kaptunk új eszközöket is, és a fizikai edzőmmel, Tóth Józseffel mindennap ott dolgoztunk. Közben túl vagyok két negatív koronavírus-teszten, és a héten már a Fehér úti Nemzeti Lőtérre is mehetünk újra lőni, ahol mégiscsak fedett pálya van, így rosszabb időjárás mellett ideálisabbak a körülmények. Az elmúlt pár hét arra is jó volt, hogy ismét visszajöjjön a lövészéhségem. A kihagyás pedig egyáltalán nem látszik meg az eredményeimen.
Lelkileg miként dolgoztad fel, hogy az olimpiát egy évvel elhalasztották, illetve hogy jelenleg nincs nemzetközi versenynaptár 2020-ra?
Nagyon sajnálom, hogy nem kerülhet sor idén a tokiói ötkarikás játékokra, mert nagyon jó formában érzem magam mind 10, mind 50 méteren. Nagyon jól fel is építettük az edzőmmel, Kissné Oroszi Edittel a felkészülésemet. Most a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodni, de jövőre azt gondolom, hogy még jobb leszek. Abban nagyon bízom, hogy ha a járványon túl leszünk, a nemzetközi szövetségünk az őszre beépít a versenynaptárba egy tűzfegyveres Európa-bajnokságot vagy egy világbajnokságot, mert nem lenne túl jó több mint egy esztendőn át komoly verseny nélkül maradni. Miközben a jövő évben elvileg lenne Eb, vb és olimpia is. Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a wroclaw-i kontinensbajnokság nem maradt el február végén, mert az volt az utolsó olyan hét, amikor még versenyt lehetett rendezni Európában. Ha pedig azt vesszük, hogy Lengyelországban 10 méteren aranyérmes voltam, míg a légpuska vegyes párosban másodikak lettünk Dénes Eszterrel, akkor ezt már egy sikeres esztendőnek tekinthetem.
A világjárvány kellős közepén, amikor a sok halálesetről lehetett olvasni, nem akadt egy-egy pillanat, amikor elgondolkodtál azon, hogy mi értelme van lőni?
Nem mondom, hogy az elején nem volt rossz a közérzetem. Főleg, amikor kiderült, hogy nem lesz idén olimpia, de egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy én ezt miért csinálom. Annak nagyon örülök, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen a Gazdálkodás és Menedzsment Szakon nem halasztottam egy fél évet, mert volt egy ilyen opció is, hogy csak a tokiói ötkarikás játékokra fókuszáljunk. Így az elmúlt hetekben az egyetemi vizsgákkal is haladtam. Nem azért lövök, mert ez a foglalkozásom, hanem azért, mert imádom csinálni. Ezért is vagyok ott mindennap a lőtéren, amikor csak tehetem.
(fotó: Tumbász Hédi)