Interjú Mészáros Eszterrel

Karanténinterjú a junior Európa-bajnok puskás Mészáros Eszterrel, aki az egyike annak a négy magyar sportlövőnek, aki már ötkarikás kvótát szerzett a 2021-es tokiói nyári olimpiára.

Gondolom, még három hónap elteltével is szívesen emlékszel vissza a wroclaw-i kontinensviadalra.

Igen, hiszen a légpuskában, egyéniben bronzérmes lettem, míg a Pekler Zalánnal alkotott vegyes párosunk a dobogó legfelső fokán végzett. Nem tagadom, éremszerzési céllal utaztam. Aztán az alapverseny vége felé nem úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog, de végül csak beverekedtem magam a döntőbe, amely szintén nem a legjobban indult. A végére azonban felküzdöttem magam a bronzérmet jelentő helyig. Kikapcsoltam a külvilágot, nem is tudnám megmondani, hogy mi történt a finálé tizedik lövése és verseny vége között. A harmadik helyért még szét is kellett lőnöm, de ekkor már megállíthatatlan voltam, mert nagyon akartam azt az érmet. Ez most a maximum volt egyéniben. A párosunk nagyon sima győzelemnek tűnt, mígnem a döntőben az oroszok már 8-0-ra is elhúztak, de megfordítottuk az állást, és 16-14-re megnyertük az aranycsatát. Nagyon örültem neki, hiszen ez a vegyes páros egy új olimpiai szám lett.

Mennyire tudtál készülni az elmúlt három hónapban a koronavírus-járvány alatt?

Az Eb után még volt egy edzőtábor, amelynek az indiai világkupára való felkészülés lett volna a célja, amire végül már nem került sor. Aztán a kijárási korlátozások alatt egy olyan hét volt csupán, amikor nem tudtam edzeni sem Gödöllőn, sem a Fehér úti Nemzeti Lőtéren. Ebből a szempontból tehát szerencsés vagyok, hiszen a szigorú biztonsági előírásokat betartva ketten edzettünk a klubtársammal, Klenczner Mártonnal, miközben a digitális oktatásban is igyekeztem helytállni, hiszen tizenegyedikes vagyok a Török Ignác Gimnáziumban Gödöllőn. Örülök, hogy a sok edzés mellett továbbra is sikerül négyes-ötös osztályzatokkal zárni az évet. Ami a lövészetet illeti: többet is edzettem, mintha az élet a normális kerékvágásban zajlott volna.

Miként élted meg, amikor bejelentették, hogy egy évvel elhalasztják a tokiói olimpiát? Neked lehet kedvező is a 2021-es módosítás a fiatal korod miatt.

Az nehézség lesz 2021-ben, hogy az olimpia mellett az érettségire is készülnöm kell, bár arról még nem döntöttünk, hogy esetlegesen a vizsgákat halasszam-e vagy sem. Most alapozunk, rengeteget edzünk, a csúcsformát Tokióra időzítjük. Légpuskában 631 kör felett is tudok lőni, ami a döntőre is elég kell, hogy legyen, 50 méteren, az összetett számban viszont még sokat kell fejlődnöm, mert szeretnék abban is a fináléba jutni. Kicsit azért csalódott voltam, amikor bejelentették, hogy az ötkarikás játékokat elhalasztják, mert egy éve a müncheni világkupán lőttem meg a kvótát, és már nagyon vártam az olimpiát. Elképzeltem, hogy milyen is lehet, az elhalasztás pillanatában pedig az volt az érzésem, mintha soha nem jutnánk el oda. De persze még van időm bőven, csak 17 éves vagyok. Igyekszem inkább egy jó lehetőségnek felfogni a hirtelen jött plusz egy évet, hogy addig még sokat lehet edzeni és még jobb lehetek.