Isten éltesse Nagy Sándort!

1953-ban kezdett sportlövészettel foglalkozni a Szolnoki Dózsában, mivel szülei is ott versenyeztek. A család később a helyi MÖHOSZ-ba igazolt, s első Országos Bajnokságát (ifiként) is e színekben szerezte. Ebből a címből később 32 darabot is gyűjtött (egyéniben és csapatban).

1960. évtől, Budapestre költözött, ahol előbb az MHSZ Budapesti Klub tagja, majd 1962-től az MHSZ KLK-ban folytatta a sportpályafutását. Ekkortól lett tagja a magyar válogatottnak is. Többszörös VB és EB bronzérmes csapattag, kétszeres olimpikon (1972. München és 1976 Montreal), egyéniben EB 6. és VB 7. helyezett.

Sportpályafutását 1977-től az Újpesti Dózsában folytatta, majd ott is fejezte be, miután 1981. évtől a szakosztály vezetőedzőjévé nevezték ki. Az 1988-as év hozta a szakosztály olimpiai szereplésének sikerét (bronzérem és 5. helyezés is) valamint főhadnagyi előléptetését és a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozatával történő kitüntetését. 

1991. évtől viszont nyugdíjasként a szakosztály fegyver—, és lőszer kezelésének feladatát vállalta el, majd 2008. évtől a puskás utánpótlás kiválasztását, nevelését, edzését és versenyeztetését végzi.

Isten éltesse sokáig!