Postaverseny 2019

Postaverseny döntő 2019. december 1.

 

Tisztelt Sporttársak!

 

A 6. fordulóval véget ért az idei Postaverseny.
A végeredményt a mellékletben küldöm, a sárga színnel jelölt versenyzők jutottak be a döntőbe.
A döntőt - ahogy a versenykiírásban jeleztük - december 1-én rendezzük meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lőterén.
Amennyiben bárkinek észrevétele van a végeredménnyel kapcsolatban kérem, hogy november 15-én 12 óráig tegye meg.
Ha valaki nem tud eljönni a döntőre kérem, hogy jelezze, mert a sorban következő versenyzőt hívjuk meg helyette.

Mindenkinek köszönjük a részvételét, gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!

 

Sporttársi üdvözlettel:
Plichta Györgyi

 

 

Tisztelt Sporttársak!

 

A héten a Postaverseny harmadik fordulójára kerül sor. Az első két fordulóban sajnos néhány esetben rossz rajtszámra érkeztek be eredmények. Szeretném újra egyértelművé tenni, hogy a rajtszámok központilag, a verseny szervezője által kerülnek kiosztásra. Ez azt jelenti, hogy ha olyan versenyző eredményét külditek be, aki még nem kapott az adott versenyszámra érvényes rajtszámot, akkor azt rajtszám nélkül a szükséges adatok megadásával kell megtennetek (név, születési dátum, egyesület, versenyszám,  forduló sorszáma, eredmény). A feldolgozás során ezek a versenyzők is rajtszámot kapnak, amit a forduló összesítésében láthattok. Aki több versenyszámban indul, annak több rajtszáma van. Az előfordult hibás rajtszámokra beérkezett eredmények javítása fáradságos munka, ezért kérlek benneteket, hogy ellenőrizzétek le a csatolt eredményjegyzékben lévő rajtszámokat, hogy mostantól minden eredmény az érvényes rajtszámokra érkezzen be. A rajtszámok több helyen változtak. A rosszul beküldött eredmények mostantól nem kerülnek feldolgozásra. 

A harmadik fordulótól kezdve az eredmények feldolgozását Pál Vilmos nemzetközi bíró végzi. 

Mellékelem a második forduló utáni állást a helyes rajtszámokkal.

 

Mindenkinek sikeres versenyzést kívánunk!

 

2019.09.24. Üdvözlettel: Plichta Györgyi

 

 

Tisztelt Sporttársak!

A rajtszámokat a mellékletben találják meg. Kérem, hogy az eredményeket (első fordulóét április 12-én 22 óráig) a rajtszámra hivatkozva küldjék, küldjétek meg.

Üdvözlettel:

Plichta Györgyi

 

Tisztelt Sporttársak!

Elkészült a 2019. évi Postaverseny sorozat kiírása. Ebben az évben kérjük, hogy a versenyen indulókat a mellékelt excel táblában szíveskedjenek benevezni március 31-ig. Mindegyik benevezett versenyzőnek versenyszámonként küldünk egy rajtszámot, amelyet az eredmények küldésekor a név mellett kérjük az excel táblában feltüntetni. Ez a gyorsabb eredményfeldolgozáshoz szükséges.

Bármilyen kérdés esetén szívesen állok rendelkezésükre.

Sporttársi üdvözlettel:
Plichta Györgyi

 

Verseny rendezője:          KSI SE Sportlövő szakosztálya

A verseny célja:               A sportlövő utánpótlás széleskörű felmérése és versenyeztetése

A verseny résztvevői:       10-16 év közötti fiúk és lányok (2003. január 1. és 2009. december 31. között születettek). A döntőbe jutottaknak iskolaorvosi vagy sportorvosi engedéllyel kell rendelkezniük.

A verseny helyszínei:        Minden egyesület, iskola saját lőtere

Döntő: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

            1083 Budapest, Ludovika tér 2.

Versenyszámok:               

1. Nyíltirányzékú légpuska 20 lövés a 2003. január 1. és 2009. december 31. között születetteknek (légpisztolyos lőlapra kell lőni)

2. Légpuska 40 lövés (zárt irányzék) a 2003. január 1. és 2009. december 31. között születetteknek

3. Légpisztoly 20 lövés a 2007. január 1. és 2009. december 31. között születetteknek

4. Légpisztoly 40 lövés a 2003. január 1. és 2006. december 31. között születetteknek

 

A december 1-i döntőn a légpisztoly és légpuska 40 lövéses versenyszámban döntőbe jutott versenyzők részére mix versenyszám is megrendezésre kerül az ifjúsági olimpián alkalmazott szabály szerint (a döntőben legjobb lány a leggyengébb fiúval stb.). Természetesen a mix versenyben való indulás nem kötelező, de törekedni fogunk arra, hogy minél több vegyes párost állítsunk össze.

Versenyszámonként egy rangsor készül, tehát nincs nemenkénti verseny.

Nyíltirányzékú puska versenyszámban csak eredetileg nyíltirányzékúnak gyártott puskákkal lehet versenyezni, zártirányzékról átalakítottal nem! Kesztyű használata megengedett, kabát nem!

A verseny időpontjai:

            2019. április 8-12.           1. forduló     beküldési határidő: 13. szombat 22:00

            2019. május 6-10.           2. forduló     beküldési határidő: 11. szombat 22:00

            2019. szeptember 23-27. 3. forduló beküldési határidő: 28. szombat 22:00

            2019. október 14-18.      4. forduló     beküldési határidő: 19. szombat 22:00

            2019. október 28-31.      5. forduló     beküldési határidő: 2. szombat 22:00

            2019. november 4-8.      6. forduló     beküldési határidő: 9. szombat 22:00

            2019. december 1.          vasárnap      Döntő

 

 

 

 

a hír2019.03.17-i