A Magyar Sportlövők Szövetségének a sportággal, sportolással kapcsolatos iránymutatása (2020.05.05.)

MSSZ Közlemény

 

A Magyar Sportlövők Szövetségének a sportággal, sportolással kapcsolatos iránymutatása (2020.05.05.) Magyarország Kormánya–a 40/2020. (III.11.) Kormányrendeletének betartása mellett!

 

Sportlövő edzések, versenyek szervezhetőek a Kormány 170/2020. (IV. 30.) rendelete szerint,

Szigorúan betartva a védelmi, távolságtartási szabályokat a 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete szerint.

A lőterek látogatásakor, edzés és verseny alkalmával különös figyelemmel a 65 éven felüliek korlátozásaira, az egyesületnek biztosítani kell a megfelelő fertőtlenítést, az oda belépők csak maszkban, kézfertőtlenítés után tehetik azt meg, illetve lehetőség szerint érintés mentes testhőmérséklet ellenőrzést is alkalmazzanak (max 37, 3 Celsiusfok). A védelmi távolság minimum 1,5m. Kerülni kell a felesleges közvetlen testkontaktot, kézfogás, ölelés, pacsi, puszi és a csoportosulást.

A rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.

A versenyek végeztével nem ajánlott az eredményhirdetés megtartása, az esetleges csoportosulás miatt.

 

A verseny szervezésében nem történt változás, a rendező létrehozza a SVIR-ben, mellé kell tegye a versenykiírást. Az engedélyszámmal ellátott versenykiírás majd ugyan itt lesz látható, amikor engedélyezett lesz a verseny.

A versenykiírásoknak lehetőség szerint tartalmazni kell a védelmi rendelkezéseket, korlátozásokat!
Versenybíró küldéssel kapcsolatosan ideiglenesen Kéri Attila versenyigazgatót keressék.

Az MSSZ a válogatottak részére az elkövetkező időszakban nem tart edzéseket. A Fehér úton a Nemzeti Lőtéren a válogatottak edzése a mellékletben megküldött szabályozás szerint lehetséges, egyesületi költségen. Azoknak az olimpiai válogatott kerettagoknak és edzőik részére, akik ott szeretnének edzeni, kötelező két negatív korona vírus teszttel rendelkezni. Azoknak az olimpiai kerettagoknak és edzőik részére akik még nem rendelkeznek ezzel, azok részére a teszt költségeit a Szövetség vállalja.

Budapest, 2020. május 05.                                      Sinka László főtitkár