MTTOSZ és MSSZ tehetségkutató, Ács

Beszámoló az MTTOSZ és MSSZ tehetségkutató Országos

                        Légpuskás lövész verseny ÁCSI Döntőjéről

 

A lövészverseny megrendezésére azért került sor, mert több iskola és területi klub írásban kérte az MTTOSZ Elnökségét, hogy tegye lehetővé az Országos Verseny megrendezését. Ezt segítette az MSSZ anyagi támogatása, így sor került a II MTTOSZ ÉS MSSZ Országos Tehetségkutató Lövészverseny meghirdetésére.

Az igényt jól mutatta, hogy az ország 8 területi szervezete összesen 701 fővel rendezte meg a területi döntőket és az Országos Döntő ÁCS-i rendezvényére (2022 év 04.23.) 155 főt neveztek, akik még Diákolimpián, vagy minősítő versenyen sem szerepeltek, igazi kezdők. Megjegyzem, hogy neveztek az elődöntőn 45 vagy 38 köregységet elért versenyzőt, de 175 és 178 köregységet elértversenyzőt is. Mindenkit fogadtunk a döntőn, hiszen az a cél, hogy mindenkivel megismertessük,, megszerettessük a lövészetet. A döntőn 38 település 56 iskolájából jöttek versenyzők összesen 135 fő jelent meg Ácson. Sajnos 20 fő részben betegség, egyéb elfoglaltság miatt Távol maradt a döntőtől.

A döntőt Dr Prof Borbély Attila az MTTOSZ Elnöke és Sinka László az MSSZ főtitkára nyitotta meg. Kisvárdai István ismertette a biztonsági szabályokat és a SIUS gépek kezelését, mert a döntő a legkorszerűbb SIUS berendezések segítségével került lebonyolításra. A döntőt 30 lőálláson 5 sorozatban rendeztük. A verseny rendben 13,30 kor befejeződött. Ezt követően a Komárom Városi SE versenyzője bemutató lövészetet tartott. A fegyverét kipróbálhatták a versenyzők, akik a lövészetet alig akarták befejezni. Így az értékelésig eltelt idő is hasznosan telt. A díjkiosztás 14 10 kor kezdődött. A díjakat emléktárgy és érem az I–III helyezetteknek Oklevél az I-VI helyezetteknek járt. A legfiatalabb versenyző légpuska lőszert a legtöbb köregységet elért versenyző az MTTOSZ különdíját kapta. A díjakat Győrik Csaba az MSSZ szövetségi kapitánya adta át. A legtöbb köregységet, 174 kört leány versenyző érte el. Nagyon kellemes meglepetés, hogy jelentősen nőtt a nevezett lányok száma 84 fiú mellett 71 lányt neveztek a döntőre. A verseny rendben 15.10 kor a díjkiosztás után befejeződött és a versenyzőktől Győrik Csaba szövetségi kapitány elköszönt.

A gyors és hibamentes eredményjegyzéket a lövészet befejezése után szinte azonnal adta át Kelkó Balázs a SIUS TEAM vezetője. A vezetőbíró Kisvárdai István az indító bíró Andrássy Árpád magas színvonalon látta el feladatait.                    

A versenyzőktől úgy búcsúztunk, hogy ősszel november 12 én a VII Görgey Artúr Kupa döntőjén találkozunk.

 

Balatonfűzfő 2022. 04. 24.          Szabó Péter MTTOSZ lövész szakcsoport vezető