Sportdiplomáciai főváros Budapest

Ezekben a napokban a sportlövészet fővárosa Budapest. Tegnapelőtt itt tartotta elnökségi ülését az Európai Sportlövő Szövetség (ESC), tegnap a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) végrehajtó bizottsági ülésére került sor, holnap az Európai Sportlövő Szövetség közgyűlését rendezik a magyar fővárosban. 

Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Alexander Ratner, az ISSF és az ESC főtitkára elmondta, hogy Budapesten ünneplik az Európai Sportlövő Szövetség megalakulásának 50. évfordulóját. Hozzátette, hogy a hazai szövetség nagyszerű munkát végez a nemzetközi színtéren, amit most már nemcsak a világversenyek rendezésével bizonyít. 2014-ben Sarlóspusztán került sor a koronglövő Európa-bajnokságra, 2016-ban és 2018-ban Győr volt a helyszíne a 10 méteres puska-pisztoly kontinensviadalnak, ezekben a napokban pedig a Fehér úti Nemzeti Lőtéren zajlik az 1. 10 méteres, Ifjúsági Európa-bajnokság.

Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke komoly sportdiplomáciai sikernek nevezte, hogy az ISSF és az ESC teljes vezérkara Budapesten ülésezik. 

Sinka László, a hazai szövetség főtitkára elmondta, hogy a magyar kezdeményezés célba ért azáltal, hogy az 1. Ifjúsági Eb-re épp ezekben a napokban kerül sor a Fehér úti Nemzeti Lőtéren. Ennek kapcsán megköszönte a Magyar Kormány 700 millió Ft-os támogatását, amely nélkül nem épülhetett volna meg a létesítmény. 

Az Európai Sportlövő Szövetség szombati közgyűlésén az 50 tagországból 47 képviselteti magát, és ezen a héten közel 60 országból 120 sportdiplomata jött el a magyar fővárosba, amely komoly sportdiplomáciai siker. 

Alexander Ratner, az ISSF/ESC főtitkára kérdésre válaszolva elmondta, hogy - az olimpiai esztendőt leszámítva a jövőben, a tervek szerint - minden évben lesz világbajnokság a puskásoknak és a pisztolyosoknak is. 2021-ben puskában és pisztolyban külön vb-re kerülne sor, míg a korongosoknak egy másik helyszínen bonyolítanák a világbajnokságot. Az olimpiák közötti páros években, így 2022-ben is megmaradnának az ún. nagy vb-k, ahol valamennyi szakág szerepelne és a juniorok is. A 2023-as év a 2021-eshez hasonlóan alakulna, míg 2024-ben - amikor a párizsi nyári játékokra kerül sor - a junioroknak rendeznének vb-t. Alexander Ratner megerősítette, hogy ez egyelőre csak egy javaslat, amelyet december 7-én, Münchenben az ISSF kongresszusán kell elfogadni. 

Közben a magyar fiatalok szenzációsan szerepeltek az 1. Ifjúsági Eb-n. A puskások 46-2-re győztek a lengyelek és 26-22-re az olaszok ellen. Szombaton a finnek következnek. A pisztolyosok kellemes meglepetésre a cseheket 26-22-re, a litvánokat 34-14-re verték meg és holnap a lengyelek ellen zárják a csoportmeccsek sorát.