Tájékoztatás MET rendezvényekkel kapcsolatosan

Tájékoztatás MET rendezvényekkel kapcsolatosan

A Magyar Edzők Társasága alapszabály szerinti egyik legjelentősebb feladata az edzők tudásszintjének fejlesztése, szakmai ismereteik gyarapítása. Ennek megfelelően rendezünk konferenciákat, gyakorlati bemutatókat, szakmai beszélgetéseket neves edzőkkel. Az elmúlt évben több, mint harminc szakmai rendezvényünk volt. Ezek felölelték az edzéselmélet, a sportpszichológia, az utánpótlás-nevelés, az iskolai testnevelés, az edzéstervezés területeit. 2017-ben a Sportért Felelős Államtitkárság egyetértésével megvalósítottuk a Kiemelt Edző Program edzőinek kötelező, kreditrendszerű továbbképzését. Ezen túl három alkalommal adtuk ki a Magyar Edző szakmai folyóiratot, amelyben első sorban az edzőkhöz szóló szakcikkek, írások, az edzők tollából született tanulmányok jelentek meg.

A konferenciáinkon és szakmai rendezvényeinken eddig térítésmentesen vehettek részt az érdeklődők. Az interneten a legfontosabb rendezvényeink élő közvetítésben hozzáférhetők voltak.  A tagdíjfizető tagjaink ingyen juthattak hozzá a folyóiratunkhoz.

2018. január 1-től változnak a szakmai rendezvényeink hozzáférhetőségei. A konferenciák részvételi díja alkalmanként 5.000.- Ft lesz, kivéve a Magyar Edzők Társasága tagdíjfizető tagjait.  (Az élő közvetítésekhez is csak a ők kapnak elérést. A tagdíjfizető tagok továbbra is térítésmentesen kapják meg a Magyar Edző folyóiratot.)

Tekintettel arra, hogy a Kiemelt Edző Program edzői részére 2018-ban is kötelező lesz a kreditrendszerű továbbképzésben való részvétel és az előírt kreditpontszám teljesítéséhez a kiemelt edzőnek minimum 4-6 rendezvényen részt kell vennie (lásd: Melléklet - 2018. KÉPZÉSI TERV dokumentumot), mindenképpen ajánlatos a kiemelt edzőknek – ha még nem MET tagok – belépni a MET-be.

A MET tagsági díj „barátságosnak” tekinthető: évi 5000.- Ft/év, illetve nyugdíjasoknak és nappali tagozatos diákoknak és hallgatóknak 2.500.- Ft/év.

Kérem ezért, hogy a rendelkezésére álló lehetőségeket felhasználva szorgalmazza a sportág edzőinek minél nagyobb számban való csatlakozását a MET-hez.

 

MET rendezvények:

 

Február 7

Sportjogi ismeretek. A sportegyesületek és a sportszövetségek (sportszervezetek) működésének szervezeti, jogi alapjai.    (10 kreditpont)

Február 20.

A sportélettan alapjai. A teljesítmény élettani háttere. (5 kreditpont)

Március 6.         

A magyar sportdiplomácia helyzete. Az edző, mint sportdiplomata. Viselkedési normák a hazai és nemzetközi sportéletben. (10 kreditpont)                              

Március 13.

Az edző, mint pedagógus. Követelmények az edző személyiségével, pedagógiai felkészültségével kapcsolatban. (5 kreditpont)

Április ...

Doppingellenes tájékoztató. (10 kreditpont)

Április 10.

Innovációs lehetőségek a versenyeztetésben. (10 kreditpont)

Április 17.

A sportpszichológia alapjai, területei. Az edzők által alkalmazható gyakorlati módszerek. (5 kreditpont)

Április  24.

A téli sportok helyzete és lehetőségei a 2018. évi téli olimpia tükrében. (10 kreditpont)        

Május 8.

Az olimpiai felkészülés optimalizálása az eddigi felkészülési ciklusok tapasztalatai alapján. Olimpiai kvalifikációs stratégia. (10 kreditpont)

Május 15.

A sportági technika (mozgástechnika) oktatásának módszerei. (5 kreditpont)

Május 22-23.   

A sportági technika (mozgástechnika) oktatásának gyakorlatai. Gyakorlati tábor, Tata. (10 kreditpont)

Június 5.

A média és a versenysport. Az edző és a média viszonya. Mit lehet és mit nem lehet? (10 kreditpont)

Június 12.

Az edzéselmélet alapjai. Edzettség, terhelés, elfáradás. A fizikai alapképességek fogalma, fejlesztésük lehetőségei, módszerei. (5 kreditpont)

Szeptember 11.

Az állami sporttámogatások felhasználásának hatékonysága. (TAO, kiemelt sportági támogatások, KEP program, Gerevich-ösztöndíj) (10 kreditpont)

Szeptember 18.

A rövid és hosszútávú edzéstervezés. Sportági sajátosságok az edzéstervezésben. 
A terhelésdiagnosztikai eredmények felhasználása. (5 kreditpont)

Október 9.

Az edző, mint vezető. Hatékony szervezet vezetési módszerek. (10 kreditpont)

Október 16.      

A sport-biomechanikai vizsgálatok módszerei, gyakorlati alkalmazhatóságuk. (5 kreditpont)

November 6.     

Nemzetközi kitekintés a sporttudomány világába. (10 kreditpont)

November 13.   

Etikai alapvetések, követelmények a sportban. (5 kreditpont)

December: 4.    

Önismeret és személyiségfejlesztés. (10 kreditpont)

December 11.   

Az életkori sajátosságok. Az életkori sajátosságok figyelembe vétele az edzéstervezésben, az edzéseken és a versenyeztetésben. (5 kreditpont)