Új szabályok sportlövészetben

A múlt hétvégi szlovéniai sportlövő Grand Prix-n már új szabályok szerint versenyeztek a sportlövők a 10 méteres légpuska és légpisztoly versenyszámokban. A 10 méter légpuska, illetve 10 méter légpisztoly egyéni számának alapversenye az eddigiekhez hasonlóan zajlott, vagyis 60 lövés után kialakult egy sorrend. Az első nyolc helyezett jutott tovább. A nyolc főt aztán két négyes csoportra osztották, az egyikben az alapversenyben 1., 3., 5. és 7. helyezett sportoló, a másikban a 2., 4., 6. és 8. helyezett versenyző folytathatta. Ezekben a középdöntős csoportokban 10x1 lövést adtak le, minden egyes lövés után a legpontosabban célzó 4, a második 3, a harmadik 2, a negyedik 1 pontot kapott. De például abban az esetben ha hárman 10.8 kört lőttek, egy versenyző pedig 10.7-et, akkor előbbiek 4-4-4 pontot kaptak, míg utóbbi sportlövő 1 pontot. A tíz lövés után negyedik helyen álló versenyző kiesett. Következett még öt lövés, ekkor már 3-2-1 pontot osztottak szét, és az ezután az első két helyen álló sportoló mindkét négyes csoportból továbbjutott az ún. medal matchbe. Az éremért zajló mérkőzésen aztán ismét előbb 10x1 lövést adtak le a már említett szisztéma szerint, így eldőlt, hogy ki lett a negyedik helyezett. Majd még 5x1 lövés szintén a már említettek alapján és a versenyszám bronzérmes sportlövőjének kilétére is fény derült. Azonban az első kettő még egy 16 pontig tartó külön aranycsatában döntötte el az első és második helyezés sorsát. Itt már természetesen csak 2 pontot kapott, aki a nagyobbat lőtte, és 1-1 pontot osztottak szét az azonos köregység elérésekor. 

A 10 méter légpuska vegyes csapat, illetve légpisztoly vegyes csapat versenyszámokban az alapversenyben 30-at lőtt mindkét sportlövő és az együttes eredményük alapján alakult ki az alapverseny sorrendje. A legjobb nyolc itt is két négyes csoportban folytatta. Itt azonban már öt lövés után eldőlt a csoportbeli negyedik helyezés sorsa, ami összességében a 7. helyet jelentette. Újabb öt lövés után pedig a csoport harmadikok kilétére is fényderült. Ezzel meglettek az 5. helyezettek is, és ugyanígy bronzérmet is két ország kapott. Ebben a versenyszámban csak a csoportok élén végző csapatok lőttek még az aranyéremért az ismert 16 pontig tartó szisztéma szerint. 

 

Győrik Csaba szövetségi kapitány, a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) edzőbizottságának elnöke: "Szabályként még nem adta ki azt a Nemzetközi Sportlövő Szövetség, ahogyan a szlovéniai Ruséban lőttek a sportolók, az ISSF még dolgozik rajta. De a formátum nem fog változni, finom hangolások lesznek. A sportlövők háborognak, mert a több helyen is sántít a formátum. Már a csoportokba sorolás is  a jelen formájában igazságtalan, hiszen egy erősebb és egy gyengébb négyest állítanak elő. A pontozásos rendszerben is több megkérdőjelezhető elem van, mert ha például valaki nullát lő, akkor annak egy pontot sem kellene kapnia. De az sem sportszerű, ha valaki csupán egyetlen tizeddel marad el a másik három versenyzőtől, akkor indokolatlanul nagy hátrányba kerül a 4-4-4-1-es rendszerben. Sokak véleménye, hogy a pontozástól nem lesz érthetőbb a sportlövészet. Ugyanakkor a formátum nem fog változni a párizsi ötkarikás játékok végéig, és már eszerint a szisztéma szerint versenyeznek a sportlövők az idei olimpiai kvalifikációs versenyeken is. Ehhez kell tehát alkalmazkodni, de az kijelenthető, hogy a szerencsefaktor nagyobb szerepet kap, és az egyes számokat nem feltétlenül a legjobban, legpontosabban célzó versenyző fogja megnyerni."

km