Eb beharangozó interjúk

2024.02.19.

Fábián Sára Ráhel pisztolyos, világbajnoki negyedik helyezett légpisztolyban és ezzel olimpiai kvótás (2023), világbajnoki ezüstérmes légpisztolyban csapatban (2023) 

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?     

Az első válogató hétvégén volt egy kiemelkedő eredményem, amikor is 582 kört lőttem légpisztolyban. A januári második válogatón önmagamhoz képest szerényebben teljesítettem, de így is biztosan lettem tagja az Eb-csapatnak. A szlovéniai Grand Prix-versenyen jól lőttem, döntőztem is, a vegyes csapat számban pedig az éremcsatáig jutottunk Tátrai-Fejes Miklóssal. Utána a Fehér úti Nemzeti Lőtéren készültünk, majd a kairói vk-n indultam. Ott egy vírusos betegség közbejött, ami rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Majd Mátraházán készültünk, ahol nagyon sokat fejlődtem állóképességben és technikailag is. Nagyon hasznos edzőtábor volt, majd utána indultunk a spanyolországi Granadába világkupaversenyre, ami jól is sikerült. Elégedett voltam az eredményemmel, a mentális teljesítményemmel is, csak kizártak, mert az alapverseny utáni kontrollon nem ment át a pisztoly, ezért a döntőben nem tudtam elindulni. Csepelen fogok edzeni az Európa-bajnokságig hátralévő napokban. Már csak finomhangolások vannak, értékelt feladatokat kapok az edzőmtől, Deme Zoltántól.  

Mekkora változást hozott az életében, hogy a tavalyi azerbajdzsáni vb-n meglőtte az ötkarikás kvótát?   

Több interjú volt azóta, több megkeresés, tévés szereplés. Ez egyelőre engem inkább motivál, mintsem hátráltatna. Az olimpiai kvótának köszönhetően több világkupa- és Grand Prix-versenyre jutottam el, ahol tapasztalatokat tudok szerezni. Nyilván minden versenyre úgy utaztam eddig is és ezután is úgy fogok, hogy a legjobbamat nyújtsam. Nem érzem, hogy terhet jelentene az ötkarikás kvóta. Az pedig, hogy ki mit vár el tőlem, az az ő dolga.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

Sokat fog számítani, hogy nem kell messzire utaznunk. Továbbá nagyon kedves a szívemnek Győr, mert ott volt 2018-ban az első nemzetközi versenyem, méghozzá egy ifjúsági olimpiai kvalifikációs viadal. Most a felnőttek között oda visszatérni már egy olimpiai kvótával és indulni az Európa-bajnokságon, az nagy lépést jelent a pályafutásomban. 2016 szeptemberében ismerkedtem meg a sportlövészettel. Elég gyors tempóban haladtam, mert 2018 szeptemberében Dél-Koreában már világbajnoki bronzérmesek lettünk Komáromi Krisztina Pannával és Egri Viktóriával a juniorok csapatversenyében sportpisztolyban. Otthon szóba került, hogy a családom eljönne Győrbe megnézni, de mondtam, hogy nem támogatom ezt az ötletet. Nem zavarna, de így tudok igazán a feladatomra koncentrálni. Szeretnék százszázalékban a versenyre összpontosítani.  

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra? 

Azzal, hogy megvan az olimpiai kvóta, kisebb a nyomás rajtam. Nincs az a feszültség, hogy az olimpiai indulás jogát is ki kell vívni, úgymond teljesen csak az Eb-re lehet koncentrálni. A döntőbe kerülés a célom egy olyan eredménnyel, amivel elégedett tudok lenni. Amiket mostanában lövök versenyeken, azzal simán a fináléba lehet kerülni. Ha pedig ott vagyok a döntőben, akkor nyilván érmet szeretnék nyerni. Egy Európa-bajnokságon nem 580 kör szokott lenni a döntő alja, a vb-n inkább megközelíti a mezőny ezt az eredményt. De nyilván nem az a cél, hogy nyolcadikként legyek finalista. Ha 577 és 580 közötti eredménnyel végzek, akkor elégedetten fogok kiállni a lőállásból. A bakui világbajnokságon ezüstérmesek lettünk légpisztolyban csapatban abban a felállásban, amiben most is lövünk majd, vagyis Major Veronikával és Jákó Miriammal. Ráadásul nem is európai csapat, hanem Kína előzött meg minket. Úgyhogy egy érem elvárás a csapatszámban. Ha mindhárman tudunk erős eredményt lőni, akkor nagyon szép érem lehet a vége. Ráadásul az két esély, hogy kétféle csapatverseny is lesz Győrben. Nekem ez az utolsó fél évem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az International Public Management angol nyelvű szakon, nyáron diplomázom. Elkezdtem franciául is tanulni. Úgyhogy ez egy sűrű év lesz, sok mérföldkővel. Ezután írom a szakdolgozatomat és csinálom a szakmai gyakorlatomat. Úgyhogy az Eb után az egyetem kerül kicsit a fókuszba, aztán jön az eszéki 25 méteres Európa-bajnokság, lesz egy pici pihenés is Franciaországban. Utána pedig megkezdődik a közvetlen felkészülés a párizsi nyári olimpiára.  

 

2024.02.17.

Bajos Gitta puskás, Európa-bajnoki bronzérmes az 50 méteres fekvő versenyszámban (2019), junior egyéni Európa-bajnok légpuskában (2022) 

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?    

A decemberi, Domaszéken rendezett válogató hétvége jól sikerült. Januárban a második hétvégén, a BHSE pályáján szerettem volna még jobban teljesíteni, de az nem úgy ment, ahogy elterveztem. Így a domaszéki eredményekkel kerültem be abba a háromfős puskacsapatba, amelynek Dénes Eszter és Mészáros Eszter is a tagja és amely az olimpiai kvótáért is lő. Harmadik helyen kerültem be, ezért nem fogok indulni vegyes páros versenyszámban. Így viszont jobban tudok majd az egyénire koncentrálni. Szlovéniában a Grand Prix-n már jobban lőttem, mint a januári válogató hétvégén, aztán a kairói világkupaversenyen megint gyengébben ment, de a felkészülés közben előfordul a formaingadozás. Ez természetes. Pár napja volt egy edzőtáborunk Mátraházán, ahol nagyon sokat lőttünk és úgy érzem, nagyon jól is sikerült. Az Eb-ig hátralévő napokban Komáromban a klubomban, az Erődök Városa SE-ben készülök. Úgy érzem, az Európa-bajnokságra jó formában leszek.  

Vannak emlékei, élményei a korábbi győri kontinensviadalokról?     

2016-ban és 2018-ban is csak nézőként voltam ott az Európa-bajnokságon. Győr nagyon közel van Komáromhoz, így elmentünk megnézni a magyarokat. A mostani kontinensviadalra viszont ez volt a minimális elvárás, hogy a csapat tagja legyek. A családban egyébként a nagypapám is foglalkozott ezzel a sportággal. De ez csak később derült ki. Az osztálytársaim, Horváth Lea és Horváth Zoé kezdtek el lőni, elmentem én is kipróbálni és megtetszett. Ennek már tizenhárom éve. Így indult el a sportlövő pályafutásom.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

Nekem is nagyon sokat számít az, hogy itthon lesz ez az Európa-bajnokság. Nem kell sokat utazni, órákkal előbb kint lenni a repülőtéren és nincs az a sok macera a fegyverekkel. Ráadásul Komáromhoz nagyon közel van Győr, ez így extrán jó. Másrészt a család ki tud jönni szurkolni és ott lesznek nekem támaszként a szeretteim. Látom őket, megölelnek, bárhogy is sikerüljön a verseny. Nekem nem teher, hogy néznek majd, hiszen például apukám szinte minden edzésemen ott van. Ez természetes. Ezenkívül a barátom és anyukája itt volt Komáromban egy versenyen, amikor egyéni csúcsot lőttem. Ők is nekem a szerencsemalacaim.  

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra? 

633.3 kör az imént említett egyéni csúcsom, ez most is biztosan elég lenne a döntőhöz légpuskában. De világkupa- és más nemzetközi versenyeken is lőttem már 630 kör felett, szóval nem lehetetlen ez a küldetés. Úgy is állok hozzá, hogy döntőbe szeretnék kerülni. Ezt tűzöm ki célul. Ha ez már sikerül, akkor onnantól kezdve jöhet az örömlövészet. Azt gondolom, hogy van reális esélyünk arra, hogy a csapatversenyben dobogón legyünk, ha mindhármunknak kijön a lépés. A kiesés rendszerű csapatverseny már inkább szerencse kérdése, de ott is mindent megteszünk a minél jobb szereplésért.  

A hírek szerint a sportlövészeten kívül is vannak nagy kihívások az életében.  

Nemrég adtam be a jelentkezésemet a Testnevelési Egyetemre edzői szakra, szeretnék majd a diploma után a kicsikkel foglalkozni a sportlövészetben. Addig is, amíg versenyzem. Az is egy nagy kihívás, hogy az Európa-bajnokság után két-három héttel fogom lefutni életem első félmaratonját.  

 

2024.02.15.

Dénes Eszter puskás, Európa-bajnoki ezüstérmes légpuska vegyes csapatban Péni Istvánnal (2020), egyéni világkupa-bronzérmes légpuskában (2021) 

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?   

Az elmúlt heteket intenzív felkészüléssel töltöttük edzőmmel, Kissné Oroszi Edittel. Végeztem a vizsgákkal elég hamar, így teljesen a lövészetre tudtam koncentrálni. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre járok Természetvédelmi mérnöki szakra. Végzős vagyok. A decemberi válogatók nagyon jól sikerültek, így a januáriakon nem kellett elindulnom. Részt vettem viszont a szlovéniai Grand Prix-versenyen és a kairói vk-n. Lőttem a Bundesligában is, a Vöhringen csapatában. Egyiptomban 630.9 kört értem el, de sajnos ezzel sem jutottam be a légpuska nyolcas döntőjébe. 632.3 kör kellett a fináléhoz, és 22-en lőttünk 630-at, illetve afölötti eredményt, vagyis brutálisan erős volt a mezőny. Ez a verseny így is jó visszaigazolás volt, hogy jó úton járunk, másrészt bízom benne, hogy a Győrben rendezendő Európa-bajnokságon egy kairóihoz hasonló eredménnyel döntőbe tudok jutni. Az elmúlt időszakban Mátraházán edzőtáboroztunk, az Eb-ig hátralévő napokban pedig a klubomban, az UTE-ban készülök. Az edzőtáborok nagyon jók, mert húzzuk egymást, megosztjuk a tapasztalatainkat. Összességében bizakodó vagyok.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? Vannak emlékei, élményei a korábbi győri kontinensviadalokról?     

Nagyon jó, hogy ez az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság itt lesz Magyarországon, Győrben. Nekem jó érzés itthon versenyezni. Persze egy kis terhet is helyez az emberre, hiszen jobban a reflektorfényben vagyunk. De ez nem baj, és különben is jobb érzés hazai pályán jó eredményt elérni. Az is pozitívum, hogy nem kell sokat utazni és hogy ismerem a pályát. Én lőttem már 2016-ban és 2018-ban is a győri Eb-n a juniorok között, igaz, abban a mezőnyben nagyon fiatalnak számítottam a magam 14, illetve 16 évével. Azok a versenyek ugyan nem sikerültek nagyon jól, de sokat tanultam belőlük. Szeretném most megmutatni, hogy igazából mire vagyok képes.  

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra? 

Szeretnék magamhoz képest jól teljesíteni. Ha egy jó eredményt lövök, akkor az döntőt érhet. A mezőnyt nehéz felmérni, de bízom a saját képességeimben. Remélem, hogy helyt tudok állni olyan szempontból is, hogy ez egy kiemelt kontinensviadal, hiszen versenyszámonként két kvótát osztanak. Meg úgy is, hogy hazai Eb. Minden esélyünk megvan egy éremre legalább és bízom benne, hogy sikerülni is fog. Négy versenyszám lesz. Az egyéni és a vegyes páros mellett két csapatversenyt is rendeznek. Az egyik a hagyományos, amikor összeadják hármunk, Mészáros Eszter, Bajos Gitta és az én egyéni eredményemet, a másik pedig egy kieséses rendszerű, éremcsatás csapatverseny. Vegyes párosban 2020-ban Péni Istvánnal a wroclawi kontinensviadalon ezüstérmesek lettünk, most is vele fogok lőni. Az biztosan hozzáad a teljesítményünkhöz, hogy ugyanabban a klubban edzünk és ugyanaz az edzőnk. 

Mennyire kacérkodik Párizzsal? 

Én az olimpiára úgy tekintek, mint egy lehetőségre. Ha jól fogok lőni, akkor annak már nagyon fogok örülni. Az ötkarikás kvóta pedig egy plusz ajándék lesz. Az elsődleges célom, hogy jól lőjek. Nyilván szeretnék ott lenni a párizsi olimpián és mindent meg is teszek érte.  

 

2024.02.13.

Jákó Miriam pisztolyos, junior Európa-bajnok légpisztolyban (2022), a felnőtt világbajnoki ezüstérmes csapat tagja (2023) 

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?  

Még Tatán edzőtáborozom többségében juniorkorú versenyzőkkel, akik ugyancsak a Győrben rendezendő Európa-bajnokságra készülnek. Aztán az Eb-ig hátralévő napokban a klubomban fogok edzeni. Most kezdődik az újabb félév nekem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol mechatronikai mérnök szakon tanulok. Nem akartam passziváltatni a félévem, mert nálam jól működik együtt a tanulás és a sport. Jól kiegészíti egyik a másikat, mindkettőben tudok sikereket elérni. Ha csak a sportlövészet lenne, abba beleőrülnék. Ráadásul nekem nagyon fontosak a tanulmányaim. A szlovéniai Ruséban rendezett Grand Prix-verseny és a kairói vk a vizsgák miatt kimaradt. Az év elején Münchenben jártam egy junior nemzetközi versenyen, a felkészülés kellős közepén. Ott még nem voltak jók az eredményeim, de így is egy első és egy hatodik helyet szereztem. A versenyéhség biztosan meglesz Győrre. Van még min dolgozni, min csiszolni a hátralévő napokban, de bizakodó vagyok.  

Ön a felnőttcsapat egyetlen juniorkorú tagja, aki harcba szállhat az ötkarikás kvótáért. Ez már önmagában egy nagy eredmény 20 évesen? 

A válogatókon nyújtott teljesítménynek köszönhetem, hogy a csapat tagja vagyok. De ez nem először fordul elő a pályafutásomban, hiszen tavaly is kiharcoltam, hogy a felnőttek között indulhassak a bakui világbajnokságon és a tallinni 10 méteres kontinensviadalon. Sőt, a tokiói olimpia előtt 2021-ben, Eszéken a nagy Európa-bajnokságon is a felnőttek között lőttem. Fábián Sára Ráhellel belenőttünk a felnőtt mezőnyben, ő ugye a 2023-as azerbajdzsáni vb-n meg is szerezte az olimpiai kvótát a 10 méteres számban. Eszéken még nem volt rajtam teher, Tallinnban már magamra pakoltam. Ezekből igyekszem levonni a tanulságokat.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? Vannak emlékei, élményei a korábbi győri kontinensviadalokról?    

Örülök annak, hogy nem kell távolra utazni és hogy idehaza lesz ez az Európa-bajnokság. Ez egy plusz motivációt jelent. Ha nem is versenyzőként, de ott voltam már a nyolc és hat évvel ezelőtti kontinensviadalon is Győrben. 2016-ban anyukám a doppingellenőrzések koordinálásában vett részt, illetve segített az adminisztrációban, apukám bíráskodott, ahogyan 2018-ban is, így nézőként én is ott lehettem.  Dénes Eszterrel már akkor is ismertük egymást, neki szurkoltam, illetve a magyar csapat amolyan kabalájának éreztem magam. 2018-ban már raktáros voltam, segítettem berakni és kivenni a puskákat, pisztolyokat. Simó Kornéllal pedig több iskola diákjainak lövészbemutatót tartottunk lézerfegyverrel.  

Ön sportlövő családból származik, édesapja és édesanyja is puskás volt. Volt valaha önön nyomás, hogy sportlövőnek kell lennie? 

Nem volt ilyen, ezt a sportot én választottam. Az viszont igaz, hogy öt évig puskával lőttem, mint a szüleim. Foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá. Aztán volt egy szegedi verseny, ahol beláttam, hogy sokkal jobban megy nekem pisztollyal. Szinte nulla edzéssel győzni tudtam. A puskával pedig csak szenvedtem, nem jött ki az eredmény. Ott eldőlt a sorsom. A lehető legjobb időpontban váltottam 2018 októberében, mert a következő esztendő márciusában már a juniorokkal Európa-bajnokságra utaztam. Jelenleg két edzőm is van, Nemes Adrienn és az édesapám. Mivel Budapesten tanulok, nem tudok hazajárni Zsombóra mindennap, hogy ott edzem. Ilyenkor Adrienn segít a lövészetben, és ez teljesen jól működik.  

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra? 

Úgy szeretnék kiállni majd a lőállásból, hogy mindent megtettem, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Hatalmasat fogok küzdeni, hogy elérjem a célom. Életem legjobb eredménye 580 kör, amit versenyen lőttem meg. Nyilván, az ötkarikás kvótához érdemes lenne bekerülni a légpisztoly döntőjébe. Azon dolgozom, hogy sikerüljön.  

 

 

2024.02.12.

Pekler Zalán puskáslövő, a világkupadöntő győztese légpuskában (2023), ifjúsági olimpiai bajnok (2018), tokiói olimpiai induló (2021) 

Hogyan sikerült eddig a felkészülése? 

A felkészülés nagyon jó úton halad, a múlt héten Mátraházán edzőtáboroztunk. Az év eleje döcögősen indult, de már a hullámvölgyből kezdek kijönni. Hétről hétre kerülök egyre jobb formába, úgyhogy nagyon bízom abban, hogy a Győrben rendezendő Európa-bajnokságon már képes leszek olyan teljesítményre, mint amit tavaly a világkupaversenyeken és az Európa Játékokon nyújtottam. Kairóban, a vk-n már az első pozitív jelek megmutatkoztak. Ott az eredményem légpuskában 629.7 kör volt, ami kezdett arra hasonlítani, amit szeretnék lőni és elvárok magamtól. A sportlövészet dinamikusan fejlődik, az eredmények hónapról hónapra egyre magasabbak. A 630 kör korábban biztosan döntőt ért.  Sajnos, vannak olyan versenyek, amiken ezzel az eredménnyel már nem lehet bejutni a nyolcas fináléba. Mára a 10.5 kör csak a beugró lövés és inkább az afölöttieket kell halmozni.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? Milyen emlékei, élményei vannak a korábbi győri kontinensviadalokról?    

Az mindenképpen nagy előny, hogy nem kell sokat utazni és hazai közönség előtt mindig teljesen más versenyezni. Vannak szép emlékeim Győrből, hiszen 2016-ban az első korosztályos Európa-bajnoki címemet ebben a városban tudtam megszerezni, amikor a juniorok között aranyérmesek lettünk csapatban Péni Istvánnal és Vas Péterrel. A győri pályát ismerem, az Audi Arénát és a Magvassy Mihály Sportcsarnokot szeretem.  

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra? 

Szeretném magamból a maximumot kihozni, úgy kiállni a lőállásból, hogy nincs bennem hiányérzet. Azt viszont nem tagadom, nagy könnyebbség úgy lőni, hogy az ötkarikás indulás jogát már tavaly kivívtam a lengyelországi Európa Játékokon. Az olimpia mellett mindig egy hazai rendezésű világversenyen nyert érem a legbecsesebb egy sportolónak. Gyönyörű lenne Győrben Európa-bajnoki címet ünnepelni, úgyhogy ez a cél.  

2024-ben az év fő versenye a párizsi olimpia lesz. Sportlövészetben lehet többször is csúcsformába kerülni egy évben?  

Azon dolgozunk. Próbáljuk úgy időzíteni a formát, hogy hónapokig fennmaradjon. Nyilván az lenne a legjobb, ha az ötkarikás játékok előtt egy-két hónappal már kiváló formába kerülnék, és úgy tudnék utazni Párizsba, hogy viszem magammal a lendületet. Nagyon sokat tanultam életem első olimpiájából, a tokióiból.  Akkor még kicsit agyonnyomott az ötkarika súlya, de azóta nagyon sokat fejlődtem mentálisan és jobban tudom kezelni az ilyen téthelyzeteket. De egyelőre még Győr van a fókuszban, és ott is szeretnék maradandót alkotni.  

 

2024.02.08.

Tátrai-Fejes Miklós pisztolyos, Európa-bajnoki bronzérmes légpisztolyban (2022), olimpiai induló (2016) 

Hogyan sikerült eddig a felkészülése? 

Zalaegerszegen élek a családommal, itt dolgozom és készülök a Győrben rendezendő, 10 méteres Európa-bajnokságra. A lehetőségeim megvannak, az itteni lőtér tökéletes és nap mint nap elvégzem azt az edzésmunkát, amit az edzőmmel, Tesánszki Mihállyal megbeszéltünk. Már nem a mennyiségi, hanem a minőségi munkán van a hangsúly. Január elején volt egy kis fegyverproblémám, átálltam a tartalékpisztolyra. Teljesen jól sikerült, hiszen a szlovéniai Ruséban rendezett Grand Prix-versenyen harmadik lettem. Nagy jól tudtam vele lőni, nagyon tetszik az új pisztoly.  

Ad az önbizalmat, hogy 2022-ben, a norvégiai Hamarban a harmadik helyen végzett egyéniben légpisztolyban a kontinensviadalon? 

Egyrészt megnyugtató, hogy valamit már elértem ebben a sportágban, hiszen világversenyen dobogón állhattam. Tehát innentől kezdve már csak azért lőhetek, mert szeretem ezt a sportágat. Másrészt viszont másodjára sokkal nehezebb megismételni a korábbi eredményt. Az 580-nal is ez volt a helyzet. Ha már néhányszor sikerül ezt a köregységet teljesíteni, akkor már kisebb a stressz. Úgyhogy ez a Norvégiában nyert bronzérem önbizalmat is adott, de terhet is jelent. De igyekszem ennek a pozitív üzenetét megragadni. 

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

A hazai pálya miatti nyomásra abszolút nem gondolok. Tulajdonképpen bárhol is rendezzenek egy Európa-bajnokságot, a külvilágot mindig teljesen ki kell kapcsolni. Az természetes, hogy nagyobb figyelmet fogunk kapni, ezt tudni kell kezelni. A pálya és a körülmények jók lesznek, rajtam múlik majd, hogy ebből mit hozok ki.  

Milyen emlékei, élményei vannak a korábbi győri kontinensviadalokról?   

2016-ban Győrben vívtam ki az olimpiai indulás jogát, tehát nagyon szép emlékeim vannak az Eb-ről, a városról, a csarnokról. Akkor 579 kör kellett a nyolcba jutáshoz, és már a döntővel megszereztem az olimpiai kvótát. Akkor még az 50 méteres pisztolyos szám, a szabadpisztoly is szerepelt az ötkarikás programban, és már elég sok európai élversenyzőnek megvolt a kvótája. Emlékszem, hogy két sorozatban lőttünk, én az elsőben szerepeltem. Befejeztem az alapversenyem és visszamentem a hotelbe. Az edzőm hívott, hogy bejutottam a nyolcas fináléba és hogy megvan az ötkarikás kvóta. Földöntúli boldogság volt számomra! Ezért (is) kezdtem el annak idején lőni, hogy kijussak egy olimpiára. De ez már a múlt, nem foglalkoztat, a jelenre koncentrálok.  

Milyen célokat fogalmazott meg a mostani Eb-re? 

Szeretnék hatvan jó lövést leadni, ez a legfőbb célom. Türelmesen, jó ritmusban kell végigcsinálni a versenyt. Azzal tisztában vagyok, hogy a fináléhoz 580-582 kör minimum kellhet. Ha pedig megvan a döntő, akkor egy teljesen új verseny kezdődik. A mi sportágunkban nagyon sűrű a mezőny, több tucat nagyon jó sportlövő van, nüanszokon múlnak helyezések, akár sorsok. Nem vagyok rossz formában, meglátjuk, mire lesz elég.  

 

2024.02.07.

Péni István puskáslövő, kétszeres Európa-bajnok légpuskában (2020, 2021), ifjúsági olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai induló (2016, 2021) 

Hogyan sikerült eddig a felkészülése? 

December elején légpuskát cseréltem, még az összeszokás fázisában vagyunk. Az eredmények ezzel az új puskával még hullámoznak. Most épp Mátraházán edzőtáborban vagyok, és kísérletezek a puskámmal. Az edzések jól mennek. Bizakodó vagyok, hogy ennek előbb-utóbb meg kell, hogy legyen az eredménye. Nem cseréltem vissza a fegyvert, mert úgy érzem, hogy – ha nem is azonnal – ezzel jobban fog menni, mint a régivel.  

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

Nagyon örülök neki, hogy itthon lesz ez a 10 méteres Európa-bajnokság. A magyar sportlövő társadalomnak jó, hiszen sokan ott tudnak lenni. A hazai sportlövészet szempontjából pedig építő jellegű, hogy ilyen eseményeket tudunk rendezni. Másrészt az nagyon nagy előny, hogy nem kell utazni. Nem bánom, hogy egyszer nem kell repülővel menni versenyre, hanem csak beülünk az autóba és már ott is vagyunk. Elég sokat utaztunk az elmúlt egy évben és fogunk még utazni idén. A hazai pálya plusz terhet nem jelent, mert a külső körülményeket mindig kikapcsolom versenyzés közben. Annak pedig örülök, hogy el tudnak jönni családtagok, barátok.  

Milyen emlékei, élményei vannak a korábbi győri kontinensviadalokról?   

Szép emlékeim vannak, hiszen 2016-ban még juniorként három érmet is szereztem. Egyéniben második voltam légpuskában, míg Hurai Viktóriával vegyes csapatban, Pekler Zalánnal és Vas Péterrel pedig a normál csapatszámban lettünk aranyérmesek. 2018-ban már felnőttként a csapatban bronzérmet nyertünk. Várom azt, hogy újra itt versenyezzek. Jól megrendezett kontinensviadal volt, jó volt a visszhangja.  

2020-ban Wroclawban, 2021-ben Eszéken ön nyerte meg a légpuska egyéni versenyszámot. Most milyen célokat fogalmazott meg az Eb-re? 

A cél az ötkarikás kvóta megszerzése. Habár az 50 méteres három testhelyzetű számban nagyon jól állok a világranglistán, tehát onnan is ki tudok jutni Párizsba. Nagyon sok előnyöm van ugyanis a következő nem kvótással szemben. De ettől függetlenül nagyon szeretném egy versenyen kivívni az olimpiai indulás jogát. Már csak azért is, hogy azt a katarzis élményt - amit egy ilyen ötkarikás kvóta megszerzése jelent - átéljem. Már kétszer volt benne részem. A kairói világkupaverseny azt mutatta, hogy már a 630-as eredmény sem biztos, hogy elég a döntőhöz. Magamhoz képest a lehető legtöbbet szeretném lőni Győrben, és majd meglátjuk, hogy mire lesz elég. Amikor 22-en lőnek 630 kört, illetve afelett, az olyan, mintha közöttük a célfotó döntene. Összesen eddig három Európa-bajnoki címet nyertem sportlövészetben, remélem, hogy lesz még több is.  

 

2024.02.06.

Mészáros Eszter puskáslövő, Európa Játékok-győztes légpuska vegyes csapatban (2023), junior világbajnoki ezüstérmes légpuskában (2021), tokiói olimpiai induló 

Hogyan teltek az elmúlt hetek, hogyan sikerült eddig a felkészülése? 

Az Óbudai Egyetem ipari termék- és formatervező mérnöki szakán szeptembertől passzív féléven voltam és most is azon vagyok, hogy csak a lövészetre tudjak koncentrálni és a felkészülés zavartalan legyen. Ősszel nyilván majd visszamegyek és befejezem a sulit. Azért így sokkal könnyebb, hogy nincsenek vizsgák az edzések mellett. Nekem már gyakorlati óráim lennének, ahhoz pedig be kellene járnom. Most Mátraházán edzőtáborozunk. Elég sűrű volt az évkezdet, hiszen a válogatók mellett elindultam a szlovéniai Ruséban rendezett Grand Prix-versenyen és a kairói vk-n is. De a Győrben rendezendő Európa-bajnokság előtt még megyek Granadába is világkupaversenyre. Úgy érzem, hogy egyre jobb leszek, de még nem vagyok csúcsformában. A formát a kontinensviadalra kell kiélezni. Ezen dolgozunk edzőmmel, Szucsák Mátyással. Ma már nem elég 630-at lőni ahhoz, hogy a döntőbe bekerüljön az ember. 631 alatt teljesíteni rizikós. Kairóban például a 630.5 kör is kevés volt a döntőhöz, úgyhogy nagyobbat kell lőni.  

 

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

Különleges, hogy itthon tudunk lőni. Ráadásul ez egy olyan Európa-bajnokság lesz, amin olimpiai kvótákat is osztanak. Arra kértem a szüleimet, hogy a versenyszámok előtt ne keressenek, ha eljönnek Győrbe. Nekem az úgy jobb, ha a sportolói burokban vagyok az Eb alatt, és maximálisan az adott versenyszámra tudok koncentrálni.  

2021-ben, Tokióban nagyon fiatalon, 19 évesen ott lehetett élete első olimpián. Péni Istvánnal a vegyes csapat versenyszámban hetedikek lettek. Mit adott önnek az az olimpia?  

Ott realizálódott bennem, hogy én egy komoly versenyző vagyok, hogy nem csak az kell, hogy legyen a célom, hogy egy-egy Európa-bajnokságra kijussak. Akkor fogalmazódott meg bennem az is, hogy szeretnék még több olimpiára is menni. Ott még megilletődötten versenyeztem, azóta sokat fejlődtem mentálisan. Igyekeztem Tokióban minél jobban szerepelni, de még nagyon izgultam. Ott volt bennem az “Úristen, olimpián vagyok!”-érzés. Ez is biztosan rányomta a bélyegét a szereplésemre. Sokan mondták, hogy az első olimpián túl kell jutni, és aztán már könnyebb lesz a következőn. Csak persze előbb kvalifikálnia kell magát az embernek. De már sokkal tudatosabban készülök.

Milyen célokat fogalmazott meg a mostani Eb-re? 

Szeretnék magamhoz képest a lehető legjobban lőni. Jó döntéseket hozni a lövések közben. Szeretnék a döntőbe jutni, de az még fontosabb, hogy ne érezzem azt a verseny végén, hogy ennél több volt bennem és csinálhattam volna még jobban. Persze ha meglesz az ötkarikás kvóta, akkor helyezéstől függetlenül boldog leszek.  

 

2024.02.05.

Major Veronika pisztolyos; egyéni Európa-bajnoki bronzérmes légpisztolyosban (2019), tokiói olimpiai induló 

 

Még bő három hét van hátra az Eb-rajtjáig. Hogyan teltek az elmúlt hetek, hogyan sikerült eddig a felkészülése? 

Elég intenzíven kezdődött a 2024-es esztendő, hiszen a két válogató után voltunk Szlovéniában Grand Prix-versenyen, aztán következett egy edzőtábor, majd elindultam a kairói világkupa-versenyen is. Most Mátraházán készülünk, de lesz még Granadában is egy vk-verseny a 10 méteres, Győrben rendezendő Európa-bajnokság előtt. Szerencsére az ünnepek idején sikerült pihennem. Nagyon feszített most a tempó, de ez kifizetődik majd. Egy-egy verseny mindig megmutatja, hogy hol tartok és min kell még finomítani. Ráadásul a Ruséban, 10 méteren szerzett bronzérem, valamint a kairói két döntős hely és egy érem remek visszajelzés volt, hogy jó az az irány, amelyen haladunk edzőmmel, Győrik Csabával. Most délelőtt és délután tömény munka van. Természetesen az edzéseken mindig többet lövünk, mint egy-egy versenyen. Igaz, vannak olyan feladatok, amik nem értékeltek, tehát nem azt nézzük, hogy pontosan mennyit lőttem.   

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb? 

Nagyon örülök több szempontból is annak, hogy ez az olimpiai kvalifikációs kontinensviadal Győrben lesz. Egyrészt nem kell hosszú órákat utazni, várakozni, ami nagyon fárasztó tud lenni. Most két óra elég lesz, hogy megérkezzem az Eb helyszínére. A média jelenlétét már megszoktam. Az sem fog zavarni, ha több ismerős, barát eljön megnézni. Ilyenkor csak magamra és a versenyre koncentrálok, minden külső körülményt kikapcsolok és igyekszem magamból kihozni a maximumot.  

Milyen emlékei, élményei vannak a korábbi győri kontinensviadalokról?  

2016-ban még a junior korosztályban versenyeztem. Nagyon szép emlékeim vannak, hiszen a légpisztoly vegyescsapat számot meg is nyertük Agárdy Vilmossal, míg a futócéllövészetben a 40 vegyes számban voltam aranyérmes. 2018-ban már felnőttként álltam a lőállásba, légpisztolyban még kicsit megilletődötten versenyeztem, de a futócéllövészetben felálltunk a dobogóra. Nagyon szerettem és szeretek abban a csarnokban lőni, nagyon színvonalas versenyeket rendeztek.  

Milyen célokat fogalmazott meg a mostani Eb-re? 

Az ötkarikás egyéni számban szeretnék döntőbe jutni. Minden versenyen úgy indulok el légpisztolyban, hogy legalább 580 kört teljesítsek. Ha ez most is sikerül, akkor szinte biztosan mondható, hogy a finálé is meglesz. Persze mindig sok tényező, akár a fényviszonyok függvénye is, hogy mi az az eredmény, amivel döntőbe lehet kerülni. Még van három kvalifikációs verseny és a világranglistáról is el lehet jutni Párizsba. Mi más is lehetne a célom, minthogy ott legyek a nyári olimpiai játékokon.  

 

Kalapos Mihály