Pázmándfalun felavatták a Kisalföldi Lövészklub új lőterét

Pázmándfalun a  szombati nap folyamán megnyílt a helyi lőtér. A lőteret a Kisalföldi Lövészklub működteti. Az új létesítményben kis és nagy kaliberű fegyverek egyaránt használhatóak, de a fekete lőporos valamint IPSC sportlövők is használhatják. A megnyitón részt vett a Magyar Sportlövő Szövetségének  főtitkára Sinka László, valamint az MSSZ alelnöke Boros György is. A lőteret, valamint a jelenlévőket az ünnepi köszöntők után a győri Szent Mór Perjelség elöljárója,  Sárai-Szabó Kelemen áldotta meg.

A sportolóknak a létesítményt Sinka László főtitkár úr dísz ágyúlövéssel adta át. A rendezvényen részt vettek a testvérklub ( Győri Lövészklub ) világ- és európa bajnok sportlövői: Sike József, ifj. Laczik Zsolt, Boros László, akiket a helyi fiatalok nagy örömmel fogadtak.

Verseny megtartására is sor került,  amin indult a község apraja-nagyja,   perjel úr valamint Nagy Gusztáv polgármester úr is tanúbizonyságot tettek, hogy kiváló kezelői és ismerői a fegyvereknek.

Kisalföld-ben megjelenő cikk itt olvasható