74 az első nap

2023 augusztus 05-06-án került megrendezésre a szlovákiai Sielnicán, mely Zólyom mellet található, a GP. Sielnica 2023 Trap-Skeet 125 korongos verseny. Négy magyar induló is részt vett a versenyen. Trap szakágban Jóna Bernadett női, míg Hegyi Norbert és Tóth Zoltán férfi számban, Kerekes Mihály junior Skeet számban indult. Szlovákia szinte minden jó lövője részt vett a versenyen. A szombati napon esőben és szélmentes időben lőtték az első napi 75 korongot. Hegyi Norbert 74 korongos találatával az első helyen várta a második napi 50 korongot, mely abszolút nemzetközi szintű eredmény, mellyel bármely nemzetközi versenyen az elsők közt várná a folytatást. Jóna Bernadett 63, Tóth Zoltán 60, míg Kerekes Mihály 65 korongot talált el. Másnap nem fogadta kegyeibe az időjárás a résztvevőket. Folyamatos eső, majd a szél nehezítette meg a versenyen résztvevők dolgát. A nem optimális körülményekhez képest szép eredmények születtek. Hegyi Norbert kimagasló 119 korongos eredménnyel második helyen került az open döntőbe. A döntőben azonban az Olimpiai Bajnok Zsuzsanna Stefecekova megállíthatatlan volt. Hegyi Norbi végül a negyedik helyen végzett tisztes helytállással. Zsuzsanna Stefecekova nyerte meg a versenyt a döntőben elért 50/47-es kiváló teljesítményével. Jóna Bernadett végül 105 korongos teljesítményével jobb utolsó sorozatának hála a női mezőnyben az első helyet szerezte meg, Zsuzsanna Stefecekovat leszámítva. Tóth Zoltán a veteránok közt harmadik lett. Kerekes Mihály  108 korongos teljesítményével a 8. helyen végzett. Az eredményhirdetésre a rossz időjárás miatt a klubházban került sor.  Jó hangulatú, igen színvonalas verseny volt!
ű