10m Országos Bajnokság 2017

Bajnokság résztvevői:

mindazon női és férfi versenyzők, akik a meghatározott életkort betöltötték, érvényes sportorvosi engedéllyel és a Magyar Sportlövők Szövetségének 2017. évre érvényes versenyengedélyével rendelkeznek. A 3 fős csapatok csak azonos egyesület, azonos nemű versenyzőiből állíthatóak össze.
Használható légfegyver, lövedék az ISSF szabályai szerint.

.

A verseny szervezője
A verseny helyszíne
Százhalombatta, Városi Szabadidő Központ
A verseny kezdete
2017-02-09
A verseny vége
2017-02-12
A nevezés típusa
hataridos
Nevezési határidő
Nevezési díj
Ifi, junior: 2.000 Ft/fő versenyszám ,Felnőtt: 3.000 Ft/fő versenyszám, Csapat: 2.000 Ft versenyszám
Nevezési díj befizetésének módja
utalas
keszpenz
Bankinformáció
A nevezési díjak befizetése csekken, átutaláson, vagy a versenyt megelőzően készpénzben a Szövetségben történhet. A bajnokságon kizárólag az a versenyző, illetve csapat indulhat, illetve vehet részt, aki a befizetést a helyszínen igazolni tudja.

10m Légpisztoly 60 - Ifjúsági fiú

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Erős Hunor
2000
Komáromi VSE
Bende Gergő
2001
Győri Lövészklub
Rainiss Zsombor
2001
Győri Lövészklub
Terdik Máté
2002
Csepel LE
Mészáros Dániel
2002
Csepel Torna Club
Török Ferenc
2003
Csepel Torna Club
Nagy Zsombor
2004
VAMAV LSK
Válik Ferenc
2000
Kecskeméti Lövész SE
Tamási Péter
2000
KSI SE
Éliás Zsombor
2001
KSI SE
Xiong Dávid Li
2001
KSI SE
Csengel Bence
2002
KSI SE
Dunay András
2002
KSI SE
Hajdu László Márk
2002
KSI SE
Eilinger Márk
2002
KSI SE
Kiss Attila
2001
Nyíregyházi PLE
Vareha Attila
2001
Nyíregyházi PLE
Oláh János
2002
Nyíregyházi PLE
Nizsalóczki Soma
2002
Nyíregyházi PLE
Dezső Bence
2000
Pécs Városi LK
Veres Péter
2000
Százhalombattai Lövészklub
Joó Attila ifj
2000
Százhalombattai Lövészklub
Papp Máté
2001
Százhalombattai Lövészklub
Molnár Mátyás
2001
Százhalombattai Lövészklub
Sárközi Balázs
2002
Százhalombattai Lövészklub
Klem Barnabás
2002
Százhalombattai Lövészklub
Czirok Merse
2003
Százhalombattai Lövészklub
Vermes Attila
2002
Százhalombattai Lövészklub
Virág István ifj
2003
Százhalombattai Lövészklub
Szilárd Bendegúz
2001
UTE
Iszprávnik Péter
2000
Komáromi VSE
Prauer Donát
2000
Finomító Sportlövész Klub
Polgár János
2000
Debreceni Lövészsuli SE
Lajtai Levente
2002
Debreceni Lövészsuli SE
Muszka Tamás
2002
Debreceni Lövészsuli SE
Samók Dávid
2000
Debreceni Lövészsuli SE
Tóth Balázs
2002
Debreceni Lövészsuli SE
Joó Zoltán
2004
Százhalombattai Lövészklub
Hornyák Hunor Péter
2004
Százhalombattai Lövészklub
Beke Norbert
2001
UTE
Csapatok
KSI A
Tamási Péter 2000 KSI SE
Csengel Bence 2002 KSI SE
Hajdu László Márk 2002 KSI SE
KSI B
Éliás Zsombor 2001 KSI SE
Xiong Dávid Li 2001 KSI SE
Eilinger Márk 2002 KSI SE
SZHB A
Joó Attila ifj 2000 Százhalombattai Lövészklub
Papp Máté 2001 Százhalombattai Lövészklub
Klem Barnabás 2002 Százhalombattai Lövészklub
SZHB B
Veres Péter 2000 Százhalombattai Lövészklub
Molnár Mátyás 2001 Százhalombattai Lövészklub
Virág István ifj 2003 Százhalombattai Lövészklub
SZHB C
Czirok Merse 2003 Százhalombattai Lövészklub
Joó Zoltán 2004 Százhalombattai Lövészklub
Hornyák Hunor Péter 2004 Százhalombattai Lövészklub
UTE
Szilárd Bendegúz 2001 UTE
Iszprávnik Péter 2000 Komáromi VSE
Beke Norbert 2001 UTE
DEBLSE
Polgár János 2000 Debreceni Lövészsuli SE
Samók Dávid 2000 Debreceni Lövészsuli SE
Tóth Balázs 2002 Debreceni Lövészsuli SE
GYLK
Erős Hunor 2000 Komáromi VSE
Bende Gergő 2001 Győri Lövészklub
Rainiss Zsombor 2001 Győri Lövészklub
NYPLE
Kiss Attila 2001 Nyíregyházi PLE
Vareha Attila 2001 Nyíregyházi PLE
Oláh János 2002 Nyíregyházi PLE
CSLE
Terdik Máté 2002 Csepel LE
Mészáros Dániel 2002 Csepel Torna Club
Török Ferenc 2003 Csepel Torna Club
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Tamási Péter 2000. KSI SE 559,0 Aranyjelvény
2 Vareha Attila 2001. Nyíregyházi PLE 553,0 11 Aranyjelvény
3 Iszprávnik Péter 2000. UTE 553,0 5 Aranyjelvény
4 Polgár János 2000. Debreceni Lövészsuli SE 550,0 Aranyjelvény
5 Klem Barnabás 2002. Százhalombattai Lövészklub 537,0 Ezüstjelvény
6 Erős Hunor 2000. Győri Lövészklub 534,0 Ezüstjelvény
7 Prauer Donát 2000. Finomító Sportlövész Klub 532,0 Ezüstjelvény
8 Csengel Bence 2002. KSI SE 531,0 Ezüstjelvény
9 Hajdu László Márk 2002. KSI SE 530,0 6 Ezüstjelvény
10 Papp Máté 2001. Százhalombattai Lövészklub 530,0 5 Ezüstjelvény
11 Samók Dávid 2000. Debreceni Lövészsuli SE 529,0 Ezüstjelvény
12 Nagy Zsombor 2004. Egri PLE 522,0 Bronzjelvény
13 Joó Attila ifj 2000. Százhalombattai Lövészklub 519,0 Bronzjelvény
14 Kiss Attila 2001. Nyíregyházi PLE 518,0 Bronzjelvény
15 Szilárd Bendegúz 2001. UTE 516,0 Bronzjelvény
16 Beke Norbert 2001. UTE 515,0 Bronzjelvény
17 Bende Gergő 2001. Győri Lövészklub 509,0 Bronzjelvény
18 Nizsalóczki Soma 2002. Nyíregyházi PLE 508,0 Bronzjelvény
19 Molnár Mátyás 2001. Százhalombattai Lövészklub 504,0 -
20 Rainiss Zsombor 2001. Győri Lövészklub 503,0 -
21 Xiong Dávid Li 2001. KSI SE 500,0 -
22 Veres Péter 2000. Százhalombattai Lövészklub 498,0 -
23 Tóth Balázs 2002. Debreceni Lövészsuli SE 496,0 -
24 Lajtai Levente 2002. Debreceni Lövészsuli SE 494,0 5 -
25 Zvolenszki Milán István 2001. Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet 494,0 2 -
26 Virág István ifj 2003. Százhalombattai Lövészklub 491,0 -
27 Eilinger Márk 2002. KSI SE 489,0 -
28 Éliás Zsombor 2001. KSI SE 488,0 -
29 Mészáros Dániel 2002. Csepel LE 485,0 -
30 Hornyák Hunor Péter 2004. Százhalombattai Lövészklub 478,0 -
31 Oláh János 2002. Nyíregyházi PLE 470,0 -
32 Török Ferenc 2003. Csepel LE 455,0 -
33 Czirok Merse 2003. Százhalombattai Lövészklub 453,0 -
34 Dezső Bence 2000. Pécs Városi LK 433,0 -
35 Joó Zoltán 2004. Százhalombattai Lövészklub 424,0 -
36 Terdik Máté 2002. Csepel LE 406,0 -
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 KSI A KSI S 1 620,0 6
2 SZHB A Száz 1 586,0 5
3 UTE UTE 1 584,0 5
4 DEBLSE Debre 1 575,0 0
5 GYLK Győr 1 546,0 0
6 NYPLE Nyír 1 541,0 11
7 SZHB B Száz 1 493,0 0
8 KSI B KSI S 1 477,0 0
9 SZHB C Száz 1 355,0 0
10 CSLE Csepe 1 346,0 0

10m Légpisztoly 60 - Junior fiú

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Brázda Gábor
1997
Csepel LE
Geier Dániel
1999
Csepel LE
Holczer Zsolt
1999
Csepel Torna Club
Vadon Zoltán Richárd
1999
Debreceni Lövészsuli SE
Polgár János
2000
Debreceni Lövészsuli SE
Samók Dávid
2000
Debreceni Lövészsuli SE
Prauer Donát
2000
Finomító Sportlövész Klub
Erős Hunor
2000
Komáromi VSE
Bende Gergő
2001
Győri Lövészklub
Rainiss Zsombor
2001
Győri Lövészklub
Kamenár Péter
1999
Kecskeméti Lövész SE
Hegedűs László
1999
UTE
Válik Ferenc
2000
Kecskeméti Lövész SE
Kotán Tibor
1997
KSI SE
Hegedűs András
1998
KSI SE
Balog Vázsony Péter
1998
KSI SE
Tamási Dávid
1998
KSI SE
Nagy Máté László
1999
Tisza Volán SC
Czabányi Robin
1999
KSI SE
Tamási Péter
2000
KSI SE
Csengel Bence
2002
KSI SE
Dunay András
2002
KSI SE
Hajdu László Márk
2002
KSI SE
Bényei Bálint
1997
Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet
Zvolenszki Milán István
2001
Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet
Agárdy Vilmos
1999
Nyíregyházi PLE
Kiss Attila
2001
Nyíregyházi PLE
Vareha Attila
2001
Nyíregyházi PLE
Oláh János
2002
Nyíregyházi PLE
Nizsalóczki Soma
2002
Nyíregyházi PLE
Kósa Dániel
1998
Pécs Városi LK
Török Levente
1999
Pécs Városi LK
Odenvald Balázs
1999
Pécs Városi LK
Izsó András
1997
KSI SE
Kardos Gergő
1998
Százhalombattai Lövészklub
Szemán Dávid
1999
Százhalombattai Lövészklub
Rákosi Patrik
1999
Százhalombattai Lövészklub
Veres Péter
2000
Százhalombattai Lövészklub
Joó Attila ifj
2000
Százhalombattai Lövészklub
Papp Máté
2001
Százhalombattai Lövészklub
Molnár Mátyás
2001
Százhalombattai Lövészklub
Klem Barnabás
2002
Százhalombattai Lövészklub
Simon Bence
1999
UTE
Szilárd Bendegúz
2001
UTE
Iszprávnik Péter
2000
Komáromi VSE
Beke Norbert
2001
UTE
Rózsa Dániel
1998
Hódmezővásárhelyi PLE
Mersics Krisztián
1998
KSI SE
Nemes András
2001
APLE
Csapatok
UTE
Szilárd Bendegúz 2001 UTE
Iszprávnik Péter 2000 Komáromi VSE
Beke Norbert 2001 UTE
SZHB A
Izsó András 1997 KSI SE
Szemán Dávid 1999 Százhalombattai Lövészklub
Joó Attila ifj 2000 Százhalombattai Lövészklub
SZHB B
Rákosi Patrik 1999 Százhalombattai Lövészklub
Papp Máté 2001 Százhalombattai Lövészklub
Klem Barnabás 2002 Százhalombattai Lövészklub
SZHB C
Kardos Gergő 1998 Százhalombattai Lövészklub
Veres Péter 2000 Százhalombattai Lövészklub
Molnár Mátyás 2001 Százhalombattai Lövészklub
NYPLE
Agárdy Vilmos 1999 Nyíregyházi PLE
Kiss Attila 2001 Nyíregyházi PLE
Vareha Attila 2001 Nyíregyházi PLE
PVLK
Kósa Dániel 1998 Pécs Városi LK
Török Levente 1999 Pécs Városi LK
Odenvald Balázs 1999 Pécs Városi LK
KLSE
Kamenár Péter 1999 Kecskeméti Lövész SE
Hegedűs László 1999 UTE
Válik Ferenc 2000 Kecskeméti Lövész SE
CSLE
Brázda Gábor 1997 Csepel LE
Geier Dániel 1999 Csepel LE
Holczer Zsolt 1999 Csepel Torna Club
DEBLSE
Vadon Zoltán Richárd 1999 Debreceni Lövészsuli SE
Polgár János 2000 Debreceni Lövészsuli SE
Samók Dávid 2000 Debreceni Lövészsuli SE
GYLK
Erős Hunor 2000 Komáromi VSE
Bende Gergő 2001 Győri Lövészklub
Rainiss Zsombor 2001 Győri Lövészklub
KSI C
Kotán Tibor 1997 KSI SE
Czabányi Robin 1999 KSI SE
Mersics Krisztián 1998 KSI SE
KSI SE A
Hegedűs András 1998 KSI SE
Balog Vázsony Péter 1998 KSI SE
Tamási Péter 2000 KSI SE
KSI SE B
Tamási Dávid 1998 KSI SE
Csengel Bence 2002 KSI SE
Hajdu László Márk 2002 KSI SE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Vareha Attila 2001. Nyíregyházi PLE 554,0 Ezüstjelvény
2 Hegedűs László 1999. Kecskeméti Lövész SE 550,0 11 Ezüstjelvény
3 Szemán Dávid 1999. Százhalombattai Lövészklub 550,0 10 Ezüstjelvény
4 Geier Dániel 1999. Csepel LE 545,0 Ezüstjelvény
5 Hegedűs András 1998. KSI SE 544,0 Bronzjelvény
6 Tamási Péter 2000. KSI SE 543,0 Bronzjelvény
7 Balog Vázsony Péter 1998. KSI SE 542,0 Bronzjelvény
8 Polgár János 2000. Debreceni Lövészsuli SE 541,0 Bronzjelvény
9 Agárdy Vilmos 1999. Nyíregyházi PLE 540,0 7 Bronzjelvény
10 Rákosi Patrik 1999. Százhalombattai Lövészklub 540,0 3 Bronzjelvény
11 Iszprávnik Péter 2000. UTE 539,0 Bronzjelvény
12 Hajdu László Márk 2002. KSI SE 536,0 Bronzjelvény
13 Szilárd Bendegúz 2001. UTE 534,0 Bronzjelvény
14 Válik Ferenc 2000. Kecskeméti Lövész SE 532,0 10 Bronzjelvény
15 Beke Norbert 2001. UTE 532,0 7 Bronzjelvény
16 Papp Máté 2001. Százhalombattai Lövészklub 531,0 Bronzjelvény
17 Odenvald Balázs 1999. Pécs Városi LK 530,0 4 Bronzjelvény
18 Rózsa Dániel 1998. Hódmezővásárhelyi PLE 530,0 2 Bronzjelvény
19 Kósa Dániel 1998. Pécs Városi LK 529,0 Bronzjelvény
20 Erős Hunor 2000. Komáromi VSE 528,0 Bronzjelvény
21 Izsó András 1997. KSI SE 526,0 8 Bronzjelvény
22 Prauer Donát 2000. Finomító Sportlövész Klub 526,0 5 Bronzjelvény
23 Csengel Bence 2002. KSI SE 525,0 Bronzjelvény
24 Török Levente 1999. Pécs Városi LK 524,0 Bronzjelvény
25 Joó Attila ifj 2000. Százhalombattai Lövészklub 520,0 Bronzjelvény
26 Samók Dávid 2000. Debreceni Lövészsuli SE 518,0 -
27 Tamási Dávid 1998. KSI SE 516,0 5 -
28 Kotán Tibor 1997. KSI SE 516,0 3 -
29 Bényei Bálint 1997. Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet 514,0 -
30 Klem Barnabás 2002. Százhalombattai Lövészklub 511,0 -
31 Veres Péter 2000. Százhalombattai Lövészklub 510,0 7 -
32 Vadon Zoltán Richárd 1999. Debreceni Lövészsuli SE 510,0 4 -
33 Mersics Krisztián 1998. KSI SE 510,0 3 -
34 Holczer Zsolt 1999. Csepel LE 510,0 2 -
35 Molnár Mátyás 2001. Százhalombattai Lövészklub 508,0 2 -
36 Bende Gergő 2001. Győri Lövészklub 508,0 1 -
37 Kiss Attila 2001. Nyíregyházi PLE 504,0 -
38 Rainiss Zsombor 2001. Győri Lövészklub 502,0 -
39 Nizsalóczki Soma 2002. Nyíregyházi PLE 499,0 -
40 Oláh János 2002. Nyíregyházi PLE 498,0 5 -
41 Brázda Gábor 1997. Csepel LE 498,0 2 -
42 Czabányi Robin 1999. KSI SE 496,0 -
43 Kardos Gergő 1998. Százhalombattai Lövészklub 481,0 -
44 Nemes András 2001. APLE-VASAS SC 476,0 -
45 Kamenár Péter 1999. Kecskeméti Lövész SE 450,0 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Tamási Péter 2000. KSI SE 231,3
2 Vareha Attila 2001. Nyíregyházi PLE 231,2
3 Geier Dániel 1999. Csepel LE 212,3
4 Polgár János 2000. Debreceni Lövészsuli SE 184,3
5 Hegedűs László 1999. Kecskeméti Lövész SE 164,0
6 Balog Vázsony Péter 1998. KSI SE 145,1
7 Szemán Dávid 1999. Százhalombattai Lövészklub 126,4
8 Hegedűs András 1998. KSI SE 107,6
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 KSI SE A KSI S 1 629,0 0
2 UTE UTE 1 605,0 7
3 NYPLE Nyír 1 598,0 7
4 SZHB A Száz 1 596,0 18
5 PVLK Pécs 1 583,0 4
6 SZHB B Száz 1 582,0 3
7 KSI SE B KSI S 1 577,0 5
8 DEBLSE Debre 1 569,0 4
9 CSLE Csepe 1 553,0 4
10 GYLK Győr 1 538,0 1
11 KLSE Kecsk 1 532,0 21
12 KSI C KSI S 1 522,0 6
13 SZHB C Száz 1 499,0 9

10m Légpisztoly 60 - Felnőtt férfi

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Ferenci József
1952
APLE
Sipka Péter
1958
APLE
Pál Zoltán
1980
BHSE
Agot György
1960
APLE
Jambrik István
1968
BHSE
Tátrai-Fejes Miklós
1986
BHSE
Simon Attila
1970
BHSE
Nagy György
1965
BHSE
Brázda Gábor
1997
Csepel LE
Geier Dániel
1999
Csepel LE
Holczer Zsolt
1999
Csepel Torna Club
Horváth András
1984
Debreceni Lövészsuli SE
Tanka Tibor
1964
Debrecen Városi LE
Földi Lajos
1962
Debrecen Városi LE
Szilágyi Sándor
1960
Debrecen Városi LE
Szabó István Tamás
1977
Debrecen Városi LE
Pernyész Csaba
1968
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Gurisatti Gyula
1944
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Alföldi József
1958
Dunaújvárosi LSE
Radics Zoltán
1976
Dunaújvárosi LSE
Szász Dezső
1979
Dunaújvárosi LSE
Szöllősi Henrik
1994
Egri PLE
Ferencz Zsolt
1972
Egri PLE
Takács László
1959
Egri PLE
Takács Tibor Tamás
1967
Egri PLE
Varga Zoltán
1970
ZTE Sportlövész Klub
Kiss Ferenc
1960
Göcsej Sportlövész Egyesület
Csiba Zoltán
1972
Győri Lövészklub
Boros László
1989
Győri Lövészklub
Dávid Balázs
1990
Győri Lövészklub
Tóth László
1971
Győri Lövészklub
Bérces Béla
1972
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Csikós Botond dr
1974
Győri Polgári LE
Major Ákos
1974
Győri Polgári LE
Sebesi András
1967
Honvéd Kossuth LK
Czebe Sándor Mihály
1965
Honvéd Kossuth LK
Konfár József
1969
Honvéd Kossuth LK
Szalai Ferenc
1975
UTE
Szöllősi Ferenc
1957
UTE
Tóth Viktor
1986
Kecskeméti Lövész SE
Geri Péter
1991
Kecskeméti Lövész SE
László István
1955
Kecskeméti Honvéd SE
Grócz Dénes
1961
Kecskeméti Honvéd SE
Nagy Mátyás
1961
Kecskeméti Honvéd SE
Minkó Ottó
1964
Kecskeméti Honvéd SE
Bebesi László
1976
Kecskeméti Honvéd SE
Farkas Roland
1979
Kecskeméti Honvéd SE
Szabó László
1958
Kecskeméti Lövész SE
Kiss Attila
1944
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Csengel Attila
1967
KSI SE
Gyimesi László Vince
1978
KSI SE
Csuri Tamás
1995
KSI SE
Pál Balázs Adrián
1987
KSI SE
Varga András Viktor
1991
KSI SE
Szentes Máté
1994
KSI SE
Nagy László
1970
Tisza Volán SC
Nagy Máté László
1999
Tisza Volán SC
Hegedűs András
1998
KSI SE
Balog Vázsony Péter
1998
KSI SE
Lábody Pál
1983
KSI SE
Nyiri András
1991
KSI SE
Orbán Zsolt
1968
Technikai Sportok Klubja
Réfi Levente Károly
1981
Mátyásföldi TLE
Kovács Attila
1975
Mátyásföldi TLE
Petőcz Dávid
1993
Piliscsévi Lövész Sportegyesület
Belicza Balázs
1995
Piliscsévi Lövész Sportegyesület
Agárdy Vilmos
1999
Nyíregyházi PLE
Huszti Róbert
1969
Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet
Szász Gábor
1996
Miskolci Egyetemi Lövész Klub
Németh Ferenc
1963
UTE
Bodor Csaba
1958
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Szabó Zoltán Csaba
1961
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Lindenlaub Roland
1977
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Dezső Dániel
1992
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Hornyánszki Tamás Károly
1962
Zuglő Klub SLE
Veres György
1968
Százhalombattai Lövészklub
Kéri Attila
1971
Százhalombattai Lövészklub
Papp László
1972
Százhalombattai Lövészklub
Joó Attila
1979
Százhalombattai Lövészklub
Hujbert Dániel
1992
Százhalombattai Lövészklub
Izsó András
1997
KSI SE
Rákosi Patrik
1999
Százhalombattai Lövészklub
Farkas Sándor Zsolt
1973
Százhalombattai Lövészklub
Virág István
1976
Százhalombattai Lövészklub
Kalmár Tamás
1995
UTE
Csizmadia András
1974
UTE
Antal Balázs
1991
UTE
Szűcs Gergely
1977
UTE
Kulcsár Péter dr.
1955
UTE
Papanitz Zoltán
1966
UTE
Karacs Zsolt
1966
UTE
Groll Bálint
1980
UTE
Szécsényi Szabolcs
1970
VAMAV LSK
Oskolás Imre
1957
Városföldi SE
Hinkel Zoltán
1968
Városföldi SE
Oskolás Imre ifj.
1988
Városföldi SE
Pintér Ernő Tibor
1963
ZTE Sportlövész Klub
Bognár Tamás
1957
Zalaegerszegi PLE
Szabó Béla József
1962
Zalaegerszegi PLE
Dudás István
1958
Zámolyi Lövészklub
Pálinkás Lajos
1964
Zámolyi Lövészklub
Papp László
1964
Zámolyi Lövészklub
Csordás Tamás
1965
Zámolyi Lövészklub
Farkas Ferenc
1965
Zámolyi Lövészklub
Farkas Zoltán
1971
Zámolyi Lövészklub
Szemán Dávid
1999
Százhalombattai Lövészklub
Németh Ferenc
1959
ZTE Sportlövész Klub
Góra Balázs
1964
Zalaegerszegi PLE
Szatke László
1932
Mátyásföldi TLE
Darab László
1944
Mátyásföldi TLE
F. Megyesy Ágoston
1945
Mátyásföldi TLE
Szegedi István
1945
Mátyásföldi TLE
Fülöp János
1947
APLE
Csordás Gergely
1988
Zámolyi Lövészklub
Hévézi Sándor
1991
ZTE Sportlövész Klub
Pelsőczi Zoltán
1984
Dunaújvárosi LSE
Csapatok
UTE A
Csizmadia András 1974 UTE
Antal Balázs 1991 UTE
Karacs Zsolt 1966 UTE
UTE B
Kalmár Tamás 1995 UTE
Szűcs Gergely 1977 UTE
Papanitz Zoltán 1966 UTE
BHSE
Jambrik István 1968 BHSE
Tátrai-Fejes Miklós 1986 BHSE
Simon Attila 1970 BHSE
KSI A
Csuri Tamás 1995 KSI SE
Nagy László 1970 Tisza Volán SC
Balog Vázsony Péter 1998 KSI SE
KSI B
Gyimesi László Vince 1978 KSI SE
Varga András Viktor 1991 KSI SE
Hegedűs András 1998 KSI SE
ZLK B
Dudás István 1958 Zámolyi Lövészklub
Pálinkás Lajos 1964 Zámolyi Lövészklub
Farkas Ferenc 1965 Zámolyi Lövészklub
SZHB A
Kéri Attila 1971 Százhalombattai Lövészklub
Hujbert Dániel 1992 Százhalombattai Lövészklub
Izsó András 1997 KSI SE
SZHB B
Hornyánszki Tamás Károly 1962 Zuglő Klub SLE
Joó Attila 1979 Százhalombattai Lövészklub
Rákosi Patrik 1999 Százhalombattai Lövészklub
SZHB C
Papp László 1972 Százhalombattai Lövészklub
Virág István 1976 Százhalombattai Lövészklub
Szemán Dávid 1999 Százhalombattai Lövészklub
KHSE
Grócz Dénes 1961 Kecskeméti Honvéd SE
Nagy Mátyás 1961 Kecskeméti Honvéd SE
Farkas Roland 1979 Kecskeméti Honvéd SE
KHSE B
László István 1955 Kecskeméti Honvéd SE
Minkó Ottó 1964 Kecskeméti Honvéd SE
Bebesi László 1976 Kecskeméti Honvéd SE
EPLE
Szöllősi Henrik 1994 Egri PLE
Takács László 1959 Egri PLE
Takács Tibor Tamás 1967 Egri PLE
DLSE
Alföldi József 1958 Dunaújvárosi LSE
Radics Zoltán 1976 Dunaújvárosi LSE
Szász Dezső 1979 Dunaújvárosi LSE
GYLK
Csiba Zoltán 1972 Győri Lövészklub
Boros László 1989 Győri Lövészklub
Tóth László 1971 Győri Lövészklub
CSLE
Brázda Gábor 1997 Csepel LE
Geier Dániel 1999 Csepel LE
Holczer Zsolt 1999 Csepel Torna Club
HKLK
Sebesi András 1967 Honvéd Kossuth LK
Czebe Sándor Mihály 1965 Honvéd Kossuth LK
Konfár József 1969 Honvéd Kossuth LK
VSE
Oskolás Imre 1957 Városföldi SE
Hinkel Zoltán 1968 Városföldi SE
Oskolás Imre ifj. 1988 Városföldi SE
ZPLE
Pintér Ernő Tibor 1963 ZTE Sportlövész Klub
Szabó Béla József 1962 Zalaegerszegi PLE
Góra Balázs 1964 Zalaegerszegi PLE
PSN ZRT
Bodor Csaba 1958 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Lindenlaub Roland 1977 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Dezső Dániel 1992 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
GYPLE
Bérces Béla 1972 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Csikós Botond dr 1974 Győri Polgári LE
Major Ákos 1974 Győri Polgári LE
APLE
Ferenci József 1952 APLE
Pál Zoltán 1980 BHSE
Agot György 1960 APLE
DVLE
Földi Lajos 1962 Debrecen Városi LE
Szilágyi Sándor 1960 Debrecen Városi LE
Szabó István Tamás 1977 Debrecen Városi LE
ZLK A
Papp László 1964 Zámolyi Lövészklub
Farkas Zoltán 1971 Zámolyi Lövészklub
Csordás Gergely 1988 Zámolyi Lövészklub
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Tátrai Miklós 1986. BHSE 571,0 I. osztály
2 Kalmár Tamás 1995. UTE 566,0 II. osztály
3 Nagy László 1970. BHSE 565,0 II. osztály
4 Papp László 1964. Zámolyi Lövészklub 563,0 II. osztály
5 Gyimesi László 1978. KSI SE 560,0 II. osztály
6 Takács Tibor 1967. Egri PLE 559,0 III. osztály
7 Szűcs Gergely 1977. UTE 558,0 13 III. osztály
8 Antal Balázs Tamás 1991. UTE 558,0 9 III. osztály
9 Jambrik István 1968. BHSE 557,0 III. osztály
10 Karacs Zsolt 1966. UTE 556,0 17 III. osztály
11 Szabó Béla József 1962. Zalaegerszegi PLE 556,0 11 III. osztály
12 Németh Ferenc 1963. Pontlövész SE 556,0 11 III. osztály
13 Szabó László 1958. Kecskeméti Lövész SE 556,0 7 III. osztály
14 Kulcsár Péter dr. 1955. UTE 555,0 11 III. osztály
15 Farkas Zoltán 1971. Zámolyi Lövészklub 555,0 8 III. osztály
16 Papanitz Zoltán 1966. UTE 555,0 4 III. osztály
17 Csizmadia András 1974. UTE 554,0 10 III. osztály
18 Árvai Arnold dr 1976. ZTE Sportlövész Klub 554,0 7 III. osztály
19 Takács László 1959. Egri PLE 553,0 III. osztály
20 Farkas Roland 1979. Kecskeméti Honvéd SE 552,0 10 III. osztály
21 Pálinkás Lajos 1964. Zámolyi Lövészklub 552,0 8 III. osztály
22 Horváth András 1984. Debreceni Lövészsuli SE 552,0 8 III. osztály
23 Farkas Ferenc 1965. Zámolyi Lövészklub 551,0 III. osztály
24 Izsó András 1997. KSI SE 550,0 11 III. osztály
25 Pál Zoltán 1980. BHSE 550,0 7 III. osztály
26 Szilágyi Erik 1963. Pestszenterzsébeti PLE 549,0 11 III. osztály
27 Hujbert Dániel 1992. Százhalombattai Lövészklub 549,0 11 III. osztály
28 Varga András 1991. KSI SE 549,0 8 III. osztály
29 Szilágyi Sándor ifj 1990. Debrecen Városi LE 549,0 6 III. osztály
30 Kéri Attila 1971. Százhalombattai Lövészklub 548,0 11 III. osztály
31 Szabó István Tamás 1977. Debrecen Városi LE 548,0 10 III. osztály
32 Szécsényi Szabolcs 1970. VAMAV LSK 548,0 9 III. osztály
33 Dezső Dániel 1992. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 548,0 8 III. osztály
34 Simon Attila 1970. BHSE 548,0 8 III. osztály
35 Németh Ferenc 1959. Göcsej Sportlövész Egyesület 548,0 7 III. osztály
36 Csuri Tamás 1995. KSI SE 548,0 7 III. osztály
37 Bérces Béla 1972. Győri Polgári LE 548,0 5 III. osztály
38 Szalai Ferenc 1975. UTE 547,0 8 III. osztály
39 Hegedűs András 1998. KSI SE 547,0 6 III. osztály
40 Szöllősi Ferenc 1957. UTE 547,0 4 III. osztály
41 Csordás Gergely 1988. Zámolyi Lövészklub 546,0 11 III. osztály
42 Geri Péter 1991. Kalocsai Sport Egyesület 546,0 10 III. osztály
43 Szöllősi Henrik 1994. Egri PLE 546,0 7 III. osztály
44 Geier Dániel 1999. Csepel LE 546,0 4 III. osztály
45 Czebe Sándor Mihály 1965. Honvéd Kossuth LK 544,0 9 III. osztály
46 Szász Dezső 1979. Dunaújvárosi LSE 544,0 8 III. osztály
47 Joó Attila 1979. Százhalombattai Lövészklub 544,0 6 III. osztály
48 Rákosi Patrik 1999. Százhalombattai Lövészklub 543,0 11 III. osztály
49 Réfi Levente Károly 1981. Mátyásföldi TLE 543,0 9 III. osztály
50 Szemán Dávid 1999. Százhalombattai Lövészklub 540,0 III. osztály
51 Tanka Tibor 1964. Debrecen Városi LE 539,0 IV. osztály
52 Hornyánszki Tamás 1962. Százhalombattai Lövészklub 538,0 IV. osztály
53 Balog Vázsony Péter 1998. KSI SE 537,0 IV. osztály
54 Pintér Ernő Tibor 1963. Zalaegerszegi PLE 536,0 IV. osztály
55 Hévézi Sándor 1991. Göcsej Sportlövész Egyesület 535,0 5 IV. osztály
56 Boros László 1989. Győri Lövészklub 535,0 IV. osztály
57 Nyiri András 1991. KSI SE 533,0 10 IV. osztály
58 Bodor Csaba 1958. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 533,0 7 IV. osztály
59 Szabó Zoltán Csaba 1961. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 533,0 2 IV. osztály
60 Alföldi József 1958. Dunaújvárosi LSE 532,0 88 IV. osztály
61 Lindenlaub Roland 1977. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 532,0 86 IV. osztály
62 Csikós Botond dr 1974. Győri Polgári LE 531,0 IV. osztály
63 Nagy György 1965. BHSE 530,0 5 IV. osztály
64 Magyaros Attila 1980. ZTE Sportlövész Klub 530,0 3 IV. osztály
65 Tóth Viktor 1986. Kalocsai Sport Egyesület 530,0 3 IV. osztály
66 Ferenci József 1952. APLE-VASAS SC 529,0 87 IV. osztály
67 Csengel Attila 1967. KSI SE 529,0 82 IV. osztály
68 Oskolás Imre ifj. 1988. Városföldi SE 528,0 7 IV. osztály
69 Góra Balázs 1964. Zalaegerszegi PLE 528,0 5 IV. osztály
70 Grócz Dénes 1961. Kecskeméti Honvéd SE 526,0 9 IV. osztály
71 Major Ákos 1974. Győri Polgári LE 526,0 4 IV. osztály
72 Csiba Zoltán 1972. Győri Lövészklub 525,0 IV. osztály
73 Sebesi András 1967. Honvéd Kossuth LK 524,0 IV. osztály
74 Virág István 1976. Százhalombattai Lövészklub 523,0 IV. osztály
75 Papp László 1972. Százhalombattai Lövészklub 522,0 IV. osztály
76 Agot György 1960. APLE-VASAS SC 519,0 IV. osztály
77 Hinkel Zoltán 1968. Városföldi SE 517,0 IV. osztály
78 Holczer Zsolt 1999. Csepel LE 516,0 IV. osztály
79 Bebesi László 1976. Kecskeméti Honvéd SE 515,0 IV. osztály
80 Nagy Mátyás 1961. Kecskeméti Honvéd SE 512,0 IV. osztály
81 Sipka Péter 1958. APLE-VASAS SC 504,0 IV. osztály
82 Tóth László 1971. Győri Lövészklub 500,0 90 IV. osztály
83 Kiss Attila 1944. Komáromi VSE 500,0 82 IV. osztály
84 Kiss Ferenc 1960. Göcsej Sportlövész Egyesület 495,0 -
85 Radics Zoltán 1976. Dunaújvárosi LSE 490,0 4 -
86 Minkó Ottó 1964. Kecskeméti Honvéd SE 490,0 3 -
87 Brázda Gábor 1997. Csepel LE 489,0 -
88 Dudás István 1958. Zámolyi Lövészklub 485,0 -
89 Pelsőczi Zoltán 1984. Dunaújvárosi LSE 484,0 4 -
90 Gurisatti Gyula 1944. Dunaújvárosi LSE 483,0 -
91 Huszti Róbert 1969. Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet 482,0 -
92 Oskolás Imre 1957. Városföldi SE 479,0 4 -
93 Veres György 1968. Százhalombattai Lövészklub 479,0 3 -
94 Konfár József 1969. Honvéd Kossuth LK 478,0 -
95 Ferencz Zsolt 1972. Egri PLE 472,0 -
96 László István 1955. Kecskeméti Honvéd SE 465,0 -
97 Kovács Attila 1975. Mátyásföldi TLE 452,0 -
98 Földi Lajos 1962. Debrecen Városi LE 241,0 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Antal Balázs Tamás 1991. UTE 235,7
2 Tátrai Miklós 1986. BHSE 234,0
3 Kalmár Tamás 1995. UTE 214,0
4 Szűcs Gergely 1977. UTE 191,5
5 Nagy László 1970. BHSE 173,4
6 Gyimesi László 1978. KSI SE 152,7
7 Papp László 1964. Zámolyi Lövészklub 132,2
8 Takács Tibor 1967. Egri PLE 111,6
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 UTE B UTE 1 679,0 17
2 BHSE BHSE 1 676,0 8
3 UTE A UTE 1 668,0 36
4 ZLK A Zámo 1 664,0 19
5 EPLE Egri 1 658,0 7
6 KSI B KSI S 1 656,0 14
7 KSI A KSI S 1 650,0 7
8 SZHB A Száz 1 647,0 33
9 SZHB B Száz 1 625,0 17
10 ZPLE Zalae 1 620,0 16
11 PSN ZRT Pécs 1 613,0 101
12 GYPLE Győr 1 605,0 9
13 APLE APLE- 1 598,0 94
14 KHSE Kecsk 1 590,0 19
15 ZLK B Zámo 1 588,0 8
16 SZHB C Száz 1 585,0 0
17 DLSE Duna� 1 566,0 100
18 GYLK Győr 1 560,0 90
19 CSLE Csepe 1 551,0 4
20 HKLK Honv� 1 546,0 9
21 VSE Váro 1 524,0 11
22 KHSE B Kecsk 1 470,0 3
23 DVLE Debre 789,0 10

10m Légpisztoly 60 SH1 - Felnőtt férfi

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Kozári István
1988
KSI SE
Döme István
1954
Mátyásföldi TLE
Lőrinczi Tibor
1974
Mátyásföldi TLE
Szilágyi Erik
1963
Pestszenterzsébeti PLE
Béres Jenő Csaba
1961
Piliscsévi Lövész Sportegyesület
Kardos Gergő
1998
Százhalombattai Lövészklub
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Gurisatti Gyula ifj. 1966. Komáromi VSE 553,0 -
2 Magyar László 1975. Zalaegerszegi PLE 544,0 -
3 Lőrinczi Tibor 1974. Mátyásföldi TLE 534,0 -
4 Döme István 1954. Mátyásföldi TLE 510,0 -
5 Kardos Gergő 1998. Százhalombattai Lövészklub 498,0 -
6 Kozári István 1988. KSI SE 471,0 -
7 Béres Jenő Csaba 1961. Piliscsévi Lövész Sportegyesület 412,0 -

10m Légpisztoly 40 - Ifjúsági leány

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Rédecsi Anita
2002
BHSE
Nagy Vivien
2000
UTE
Jójárt Viktória
2003
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Jákó Miriam
2004
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Varga Éva
2001
Debreceni Lövészsuli SE
Kovács Irisz Karolina
2000
Győri Lövészklub
Laczik Zsófia Eszter
2000
Győri Lövészklub
Varga Zalay Babett
2002
UTE
Nagy Viktória
2001
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Kelemen Sára
2002
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Hőhnl Bettina Anna
2000
KSI SE
Gulyás Michelle
2000
KSI SE
Frisch Dorottya
2000
KSI SE
Borka Annamária
2001
KSI SE
Nguyen Hai Anh
2002
KSI SE
Fábián Sára Ráhel
2002
Csepel Torna Club
Kovács Tamara Mónika
2002
KSI SE
Papp Hajnal Zsófia
2002
KSI SE
Fodor Virág Viktória
2003
Miskolci Egyetemi Lövész Klub
Pataki Klaudia
2000
Nyíregyházi PLE
Vékony Orsolya
2000
Nyíregyházi PLE
Torkos Anetta Fanni
2002
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Fodor Enikő
2000
Százhalombattai Lövészklub
Fábián Fanni
2000
Százhalombattai Lövészklub
Poszpisek Laura
2002
Százhalombattai Lövészklub
Cséri Dorottya
2003
Százhalombattai Lövészklub
Balogh Zsuzsa Eszter
2002
Százhalombattai Lövészklub
Aszt Réka
2002
Százhalombattai Lövészklub
Kuzsel Boglárka
2001
Százhalombattai Lövészklub
Kónya Viola
2002
UTE
Somhegyi Edina
2003
UTE
Nagy Viktória
2006
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Kiszely Boglárka
2002
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Szandtner Alina Lídia
2000
KSI SE
Sarció Borbála Barbara
2001
KSI SE
Marton Nikolett
2001
Győri Lövészklub
Bite Angéla
2003
Alba Volán SC
Csapatok
KSI A
Gulyás Michelle 2000 KSI SE
Fábián Sára Ráhel 2002 Csepel Torna Club
Kovács Tamara Mónika 2002 KSI SE
KSI B
Frisch Dorottya 2000 KSI SE
Nguyen Hai Anh 2002 KSI SE
Papp Hajnal Zsófia 2002 KSI SE
SZHB A
Fodor Enikő 2000 Százhalombattai Lövészklub
Balogh Zsuzsa Eszter 2002 Százhalombattai Lövészklub
Kuzsel Boglárka 2001 Százhalombattai Lövészklub
SZHB B
Poszpisek Laura 2002 Százhalombattai Lövészklub
Cséri Dorottya 2003 Százhalombattai Lövészklub
Aszt Réka 2002 Százhalombattai Lövészklub
CTSE
Nagy Vivien 2000 UTE
Jákó Miriam 2004 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Nagy Viktória 2006 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
NYPLE
Pataki Klaudia 2000 Nyíregyházi PLE
Vékony Orsolya 2000 Nyíregyházi PLE
Torkos Anetta Fanni 2002 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
GYLK
Kovács Irisz Karolina 2000 Győri Lövészklub
Laczik Zsófia Eszter 2000 Győri Lövészklub
Marton Nikolett 2001 Győri Lövészklub
KSI C
Hőhnl Bettina Anna 2000 KSI SE
Borka Annamária 2001 KSI SE
Sarció Borbála Barbara 2001 KSI SE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Name Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Jákó Miriam 2004. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 363,0 7 Aranyjelvény
2 Fábián Sára Ráhel 2002. KSI SE 363,0 3 Aranyjelvény
3 Nagy Vivien 2000. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 363,0 2 Aranyjelvény
4 Laczik Zsófia Eszter 2000. Győri Lövészklub 360,0 Aranyjelvény
5 Varga Zalay Babett 2002. Kecskeméti Lövész SE 359,0 Ezüstjelvény
6 Kiszely Boglárka 2002. Hódmezővásárhelyi PLE 357,0 Ezüstjelvény
7 Szandtner Alina Lídia 2000. KSI SE 356,0 Ezüstjelvény
8 Varga Éva 2001. Debreceni Lövészsuli SE 356,0 Ezüstjelvény
9 Gulyás Michelle 2000. KSI SE 355,0 6 Ezüstjelvény
10 Fodor Enikő 2000. Százhalombattai Lövészklub 355,0 5 Ezüstjelvény
11 Kovács Irisz Karolina 2000. Győri Lövészklub 354,0 Ezüstjelvény
12 Kónya Viola 2002. UTE 349,0 5 Ezüstjelvény
13 Balogh Zsuzsa Eszter 2002. Százhalombattai Lövészklub 349,0 3 Ezüstjelvény
14 Kovács Tamara Mónika 2002. KSI SE 347,0 Ezüstjelvény
15 Nguyen Hai Anh 2002. KSI SE 346,0 Ezüstjelvény
16 Pataki Klaudia 2000. Nyíregyházi PLE 345,0 Ezüstjelvény
17 Rédecsi Anita 2002. BHSE 344,0 Ezüstjelvény
18 Papp Hajnal Zsófia 2002. KSI SE 340,0 Ezüstjelvény
19 Kuzsel Boglárka 2001. Százhalombattai Lövészklub 338,0 Bronzjelvény
20 Hőhnl Bettina Anna 2000. KSI SE 336,0 4 Bronzjelvény
21 Torkos Anetta 2002. Nyíregyházi PLE 336,0 2 Bronzjelvény
22 Aszt Réka 2002. Százhalombattai Lövészklub 333,0 4 Bronzjelvény
23 Frisch Dorottya 2000. KSI SE 333,0 2 Bronzjelvény
24 Sarció Borbála Barbara 2001. KSI SE 332,0 Bronzjelvény
25 Somhegyi Edina 2003. UTE 327,0 2 Bronzjelvény
26 Nagy Viktória 2001. Keszthelyi Erdész LK 327,0 1 Bronzjelvény
27 Kelemen Sára 2002. Keszthelyi Erdész LK 321,0 Bronzjelvény
28 Cséri Dorottya 2003. Százhalombattai Lövészklub 316,0 -
29 Vékony Orsolya 2000. Nyíregyházi PLE 310,0 -
30 Marton Nikolett 2001. Győri Lövészklub 305,0 -
31 Poszpisek Laura 2002. Százhalombattai Lövészklub 296,0 -
32 Borka Annamária 2001. KSI SE 283,0 -
33 Nagy Viktória 2006. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 269,0 -
34 Bite Angéla 2003. Alba Volán SC 266,0 -
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Name Klub Eredmény Megjegyzés
1 KSI A KSI S 1 065,0 9
2 SZHB A Száz 1 042,0 8
3 KSI B KSI S 1 019,0 2
4 GYLK Győr 1 019,0 0
5 CTSE Cél- 995,0 9
6 NYPLE Nyír 991,0 2
7 KSI C KSI S 951,0 4
8 SZHB B Száz 945,0 4

10m Légpisztoly 40 - Junior leány

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Nagy Vivien
2000
UTE
Simon Sarolta
1997
Csepel LE
Ilosvay Bertina
1998
Csepel LE
Balogh Anita
1998
Debreceni Lövészsuli SE
Fleischer Bernadett
1999
Debreceni Lövészsuli SE
Varga Éva
2001
Debreceni Lövészsuli SE
Kovács Irisz Karolina
2000
Győri Lövészklub
Laczik Zsófia Eszter
2000
Győri Lövészklub
Halász Bernadett Katalin
1998
Kecskeméti Lövész SE
Zsigó Fanni
1999
Kecskeméti Lövész SE
Varga Zalay Babett
2002
UTE
Kelemen Sára
2002
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Nagy Viktória
2001
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Major Veronika
1997
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Baranyai Krisztina
1998
KSI SE
Fábián Sára Ráhel
2002
Csepel Torna Club
Forrási Boglárka
1999
KSI SE
Egri Viktória
1998
KSI SE
Gulyás Michelle
2000
KSI SE
Kovács Tamara Mónika
2002
KSI SE
Gulyás Claudia
1998
BHSE
Papp Hajnal Zsófia
2002
KSI SE
Vékony Orsolya
2000
Nyíregyházi PLE
Pataki Klaudia
2000
Nyíregyházi PLE
Torkos Anetta Fanni
2002
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Kiss Gyöngyi
1998
Nyíregyházi PLE
Légrádi Nikolett
1999
BHSE
Fábián Fanni
2000
Százhalombattai Lövészklub
Fodor Enikő
2000
Százhalombattai Lövészklub
Vencz Tímea
1998
Százhalombattai Lövészklub
Fekete Timea
1998
Százhalombattai Lövészklub
Agárdi Annamária
1998
Százhalombattai Lövészklub
Bakonyi Nóra
1999
Százhalombattai Lövészklub
Kónya Viola
2002
UTE
Tóth Enikő
1998
ZTE Sportlövész Klub
Megadja Lilla
1998
UTE
Barta Luca
1999
UTE
Marton Nikolett
2001
Győri Lövészklub
Csapatok
KSI SE A
Forrási Boglárka 1999 KSI SE
Egri Viktória 1998 KSI SE
Gulyás Claudia 1998 BHSE
KSI SE B
Fábián Sára Ráhel 2002 Csepel Torna Club
Gulyás Michelle 2000 KSI SE
Kovács Tamara Mónika 2002 KSI SE
SZHB A
Fodor Enikő 2000 Százhalombattai Lövészklub
Agárdi Annamária 1998 Százhalombattai Lövészklub
Bakonyi Nóra 1999 Százhalombattai Lövészklub
SZHB B
Fábián Fanni 2000 Százhalombattai Lövészklub
Vencz Tímea 1998 Százhalombattai Lövészklub
Fekete Timea 1998 Százhalombattai Lövészklub
DEBLSE
Balogh Anita 1998 Debreceni Lövészsuli SE
Fleischer Bernadett 1999 Debreceni Lövészsuli SE
Varga Éva 2001 Debreceni Lövészsuli SE
KELK
Kelemen Sára 2002 BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Nagy Viktória 2001 BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Major Veronika 1997 BEFAG Keszthelyi Erdész LK
KLSE
Halász Bernadett Katalin 1998 Kecskeméti Lövész SE
Zsigó Fanni 1999 Kecskeméti Lövész SE
Varga Zalay Babett 2002 UTE
UTE
Kónya Viola 2002 UTE
Megadja Lilla 1998 UTE
Barta Luca 1999 UTE
NYPLE
Vékony Orsolya 2000 Nyíregyházi PLE
Pataki Klaudia 2000 Nyíregyházi PLE
Torkos Anetta Fanni 2002 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
GYLK
Kovács Irisz Karolina 2000 Győri Lövészklub
Laczik Zsófia Eszter 2000 Győri Lövészklub
Marton Nikolett 2001 Győri Lövészklub
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Major Veronika 1997. Keszthelyi Erdész LK 381,0 Ifjú Mester
2 Egri Viktória 1998. KSI SE 376,0 Ifjú Mester
3 Fábián Fanni 2000. Százhalombattai Lövészklub 368,0 Aranyjelvény
4 Forrási Boglárka 1999. KSI SE 367,0 Aranyjelvény
5 Nagy Vivien 2000. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 366,0 Ezüstjelvény
6 Fleischer Bernadett 1999. Debreceni Lövészsuli SE 363,0 Ezüstjelvény
7 Fekete Timea 1998. Százhalombattai Lövészklub 362,0 Ezüstjelvény
8 Légrádi Nikolett 1999. Pécs Városi LK 357,0 91 Ezüstjelvény
9 Tóth Enikő 1998. ZTE Sportlövész Klub 357,0 87 Ezüstjelvény
10 Halász Bernadett Katalin 1998. Kecskeméti Lövész SE 355,0 6 Ezüstjelvény
11 Varga Éva 2001. Debreceni Lövészsuli SE 355,0 5 Ezüstjelvény
12 Varga Zalay Babett 2002. Kecskeméti Lövész SE 354,0 Bronzjelvény
13 Gulyás Claudia 1998. KSI SE 352,0 4 Bronzjelvény
14 Fodor Enikő 2000. Százhalombattai Lövészklub 352,0 3 Bronzjelvény
15 Gulyás Michelle 2000. KSI SE 352,0 2 Bronzjelvény
16 Agárdi Annamária 1998. Százhalombattai Lövészklub 352,0 1 Bronzjelvény
17 Simon Sarolta 1997. Csepel LE 352,0 1 Bronzjelvény
18 Kónya Viola 2002. UTE 349,0 Bronzjelvény
19 Bakonyi Nóra 1999. Százhalombattai Lövészklub 347,0 Bronzjelvény
20 Laczik Zsófia Eszter 2000. Győri Lövészklub 343,0 3 Bronzjelvény
21 Vencz Tímea 1998. Százhalombattai Lövészklub 343,0 2 Bronzjelvény
22 Fábián Sára Ráhel 2002. KSI SE 341,0 Bronzjelvény
23 Kovács Tamara Mónika 2002. KSI SE 340,0 Bronzjelvény
24 Pataki Klaudia 2000. Nyíregyházi PLE 339,0 -
25 Megadja Lilla 1998. UTE 337,0 4 -
26 Barta Luca 1999. UTE 337,0 0 -
27 Baranyai Krisztina 1998. KSI SE 336,0 -
28 Vékony Orsolya 2000. Nyíregyházi PLE 334,0 -
29 Papp Hajnalka Zsófa 2002. KSI SE 332,0 -
30 Kelemen Sára 2002. Keszthelyi Erdész LK 331,0 -
31 Balogh Anita 1998. Debreceni Lövészsuli SE 329,0 -
32 Ilosvay Bertina 1998. Csepel LE 328,0 4 -
33 Zsigó Fanni 1999. Kecskeméti Lövész SE 328,0 1 -
34 Nagy Viktória 2001. Keszthelyi Erdész LK 326,0 -
35 Kovács Írisz Karolina 2000. Győri Lövészklub 325,0 -
36 Torkos Anetta 2002. Nyíregyházi PLE 315,0 -
37 Kiss Gyöngyi 1998. Nyíregyházi PLE 313,0 -
38 Marton Nikolett 2001. Győri Lövészklub 307,0 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Egri Viktória 1998. KSI SE 234,2
2 Major Veronika 1997. Keszthelyi Erdész LK 233,8
3 Forrási Boglárka 1999. KSI SE 214,2
4 Fekete Timea 1998. Százhalombattai Lövészklub 192,3
5 Légrádi Nikolett 1999. Pécs Városi LK 167,1
6 Fábián Fanni 2000. Százhalombattai Lövészklub 145,2
7 Nagy Vivien 2000. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 127,7
8 Fleischer Bernadett 1999. Debreceni Lövészsuli SE 104,9
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 KSI SE A KSI S 1 095,0 4
2 SZHB B Száz 1 073,0 2
3 SZHB A Száz 1 051,0 4
4 DEBLSE Debre 1 047,0 5
5 KELK Keszt 1 038,0 0
6 KLSE Kecsk 1 037,0 7
7 KSI SE B KSI S 1 033,0 2
8 UTE UTE 1 023,0 4
9 NYPLE Nyír 988,0 0
10 GYLK Győr 975,0 3

10m Légpisztoly 40 - Felnőtt női

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Tóth Anikó
1975
BHSE
Kollát Pálné
1953
APLE
Novotnyné Kovács Katalin
1964
BHSE
Südi Katalin
1990
APLE
Domján Kornélia
1972
APLE
Tóth Márta
1977
APLE
Polyókáné Sike Renáta
1978
BHSE
Takács Kornélia
1982
BHSE
Vas Virág dr
1977
BHSE
Dávid Krisztina
1975
BHSE
Kékesi Gabriella
1988
Csepel LE
Ilosvay Bertina
1998
Csepel LE
Simon Sarolta
1997
Csepel LE
Fleischer Bernadett
1999
Debreceni Lövészsuli SE
Balogh Anita
1998
Debreceni Lövészsuli SE
Mangó Katalin Szilvia
1993
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Nagy Zsuzsanna
1984
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Kissné Mónus Ágnes
1983
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Surányiné Takács Melinda
1983
Egri PLE
Sebesi Franciska Rebeka
1995
Dorog Városi Lövészegyesület
Sulyok P.Zsuzsa
1976
Honvéd Kossuth LK
Halász Bernadett Katalin
1998
Kecskeméti Lövész SE
Major Veronika
1997
BEFAG Keszthelyi Erdész LK
Nemes Adrienn
1991
KSI SE
Forrási Boglárka
1999
KSI SE
Egri Viktória
1998
KSI SE
Gulyás Claudia
1998
BHSE
Szentesné Kovács Erzsébet
1968
KSI SE
Erdősné Ferenczi Emese
1959
MAFC
Borbényiné Szabó Mariann
1970
MAFC
Kelemen Katalin
1979
Mátyásföldi TLE
Bakos Natália
1981
Mátyásföldi TLE
Légrádi Nikolett
1999
BHSE
Antalné Szekeres Barbara
1975
Pécs Városi LK
Csonka Zsófia Katalin
1983
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Herr Adrienn Krisztina
1985
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Mozsgai Dominika Katalin
1994
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Kéri Ottilia
1969
Százhalombattai Lövészklub
Csorba-Deák Kitti
1986
Százhalombattai Lövészklub
Vencz Tímea
1998
Százhalombattai Lövészklub
Fekete Timea
1998
Százhalombattai Lövészklub
Agárdi Annamária
1998
Százhalombattai Lövészklub
Bakonyi Nóra
1999
Százhalombattai Lövészklub
Miszlai Hajnalka
1993
Százhalombattai Lövészklub
Virágné Bucsi Anikó Sára
1976
Százhalombattai Lövészklub
Babicz Sára
1990
UTE
Körtvélyessy Gabriella
1971
UTE
Bálint Cecilia
1980
UTE
Almássy Dóra
1996
UTE
Biatovszkiné Kerezsi Zsuzsanna
1963
Siketek Sport Klubja
Faragó Zoltánné
1957
Városföldi SE
Baranyai Krisztina
1998
KSI SE
Hatos Henrietta
1992
KSI SE
Kozári Edit
1968
Győri Lövészklub
Békási Éva
1987
APLE
Horváth Orsolya
1994
ZTE Sportlövész Klub
Csapatok
KSI A
Nemes Adrienn 1991 KSI SE
Forrási Boglárka 1999 KSI SE
Egri Viktória 1998 KSI SE
KSI B
Gulyás Claudia 1998 BHSE
Baranyai Krisztina 1998 KSI SE
Hatos Henrietta 1992 KSI SE
SZHB A
Kéri Ottilia 1969 Százhalombattai Lövészklub
Csorba-Deák Kitti 1986 Százhalombattai Lövészklub
Agárdi Annamária 1998 Százhalombattai Lövészklub
SZHB B
Vencz Tímea 1998 Százhalombattai Lövészklub
Fekete Timea 1998 Százhalombattai Lövészklub
Bakonyi Nóra 1999 Százhalombattai Lövészklub
APLE A
Tóth Anikó 1975 BHSE
Südi Katalin 1990 APLE
Tóth Márta 1977 APLE
APLE B
Kollát Pálné 1953 APLE
Novotnyné Kovács Katalin 1964 BHSE
Domján Kornélia 1972 APLE
UTE
Babicz Sára 1990 UTE
Bálint Cecilia 1980 UTE
Almássy Dóra 1996 UTE
PSN ZRT
Csonka Zsófia Katalin 1983 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Herr Adrienn Krisztina 1985 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Mozsgai Dominika Katalin 1994 Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
CSLE
Kékesi Gabriella 1988 Csepel LE
Ilosvay Bertina 1998 Csepel LE
Simon Sarolta 1997 Csepel LE
BHSE
Polyókáné Sike Renáta 1978 BHSE
Takács Kornélia 1982 BHSE
Vas Virág dr 1977 BHSE
SZHB C
Miszlai Hajnalka 1993 Százhalombattai Lövészklub
Virágné Bucsi Anikó Sára 1976 Százhalombattai Lövészklub
Horváth Orsolya 1994 ZTE Sportlövész Klub
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Major Veronika 1997. Keszthelyi Erdész LK 383,0 Mester
2 Tobai-Sike Renáta 1978. BHSE 380,0 I. osztály
3 Babicz Sára 1990. UTE 377,0 I. osztály
4 Egri Viktória 1998. KSI SE 376,0 II. osztály
5 Csonka Zsófia 1983. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 372,0 II. osztály
6 Nemes Adrienn 1991. KSI SE 369,0 II. osztály
7 Gulyás Claudia 1998. KSI SE 368,0 8 II. osztály
8 Eilerné Mónus Ágnes 1983. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 368,0 4 II. osztály
9 Takács Kornélia 1982. BHSE 367,0 7 III. osztály
10 Csorba-Deák Kitti 1986. Százhalombattai Lövészklub 367,0 4 III. osztály
11 Forrási Boglárka 1999. KSI SE 367,0 4 III. osztály
12 Bakos Natália 1981. Mátyásföldi TLE 367,0 3 III. osztály
13 Kékesi Gabriella 1988. Csepel LE 366,0 93 III. osztály
14 Tóth Enikő 1998. ZTE Sportlövész Klub 366,0 89 III. osztály
15 Kozári Edit 1968. Győri Lövészklub 365,0 III. osztály
16 Agárdi Annamária 1998. Százhalombattai Lövészklub 363,0 5 III. osztály
17 Almássy Dóra 1996. UTE 363,0 3 III. osztály
18 Tóth Anikó 1975. BHSE 362,0 III. osztály
19 Bálint Cecilia 1980. UTE 360,0 III. osztály
20 Fekete Timea 1998. Százhalombattai Lövészklub 359,0 III. osztály
21 Südi Katalin 1990. APLE-VASAS SC 358,0 III. osztály
22 Simon Sarolta 1997. Csepel LE 357,0 III. osztály
23 Vencz Tímea 1998. Százhalombattai Lövészklub 356,0 III. osztály
24 Légrádi Nikolett 1999. Pécs Városi LK 355,0 90 III. osztály
25 Tóth Márta 1977. APLE-VASAS SC 355,0 88 III. osztály
26 Kéri Ottilia 1969. Százhalombattai Lövészklub 354,0 5 III. osztály
27 Szávai Liliana 1995. BHSE 354,0 4 III. osztály
28 Bakonyi Nóra 1999. Százhalombattai Lövészklub 354,0 3 III. osztály
29 Mozsgai Dominika 1994. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 353,0 III. osztály
30 Hatos Henrietta 1992. KSI SE 352,0 5 III. osztály
31 Sebesi Franciska 1995. Honvéd Kossuth LK 352,0 4 III. osztály
32 Kelemen Katalin 1979. Mátyásföldi TLE 352,0 3 III. osztály
33 Kerezsi Zsuzsanna 1963. UTE 351,0 4 III. osztály
34 Virágné Bucsi Anikó Sára 1976. Százhalombattai Lövészklub 351,0 1 III. osztály
35 Nagy Zsuzsanna 1984. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 349,0 IV. osztály
36 Balogh Anita 1998. Debreceni Lövészsuli SE 348,0 IV. osztály
37 Surányiné Takács Melinda 1983. Egri PLE 346,0 3 IV. osztály
38 Békási Éva 1987. APLE-VASAS SC 346,0 IV. osztály
39 Fleischer Bernadett 1999. Debreceni Lövészsuli SE 345,0 2 IV. osztály
40 Vas Virág dr 1977. BHSE 345,0 1 IV. osztály
41 Szücs Csilla 1979. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 344,0 5 IV. osztály
42 Borbényiné Szabó Mariann 1970. MAFC 344,0 1 IV. osztály
43 Novotnyné Kovács Katalin 1964. BHSE 343,0 IV. osztály
44 Herr Adrienn 1985. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 341,0 IV. osztály
45 Faragó Zoltánné 1957. Városföldi SE 334,0 IV. osztály
46 Kollát Pálné 1953. APLE-VASAS SC 329,0 IV. osztály
47 Baranyai Krisztina 1998. KSI SE 328,0 IV. osztály
48 Domján Kornélia 1972. APLE-VASAS SC 325,0 IV. osztály
49 Körtvélyessy Gabriella 1971. UTE 318,0 IV. osztály
50 Antalné Szekeres Barbara 1975. Pécs Városi LK 313,0 IV. osztály
51 Horváth Orsolya 1994. Százhalombattai Lövészklub 306,0 -
52 Ilosvay Bertina 1998. Csepel LE 302,0 -
53 Miszlai Hajnalka 1993. Százhalombattai Lövészklub 300,0 -
54 Erdősné Ferenczi Emese 1959. MAFC 294,0 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Major Veronika 1997. Keszthelyi Erdész LK 237,6
2 Tobai-Sike Renáta 1978. BHSE 235,8
3 Babicz Sára 1990. UTE 214,7
4 Egri Viktória 1998. KSI SE 194,3
5 Nemes Adrienn 1991. KSI SE 174,0
6 Csonka Zsófia 1983. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 152,8
7 Eilerné Mónus Ágnes 1983. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 128,8
8 Gulyás Claudia 1998. KSI SE 109,6
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 KSI A KSI S 1 112,0 4
2 UTE UTE 1 100,0 3
3 BHSE BHSE 1 092,0 8
4 SZHB A Száz 1 084,0 14
5 APLE A APLE- 1 075,0 88
6 SZHB B Száz 1 069,0 3
7 PSN ZRT Pécs 1 066,0 0
8 KSI B KSI S 1 048,0 13
9 CSLE Csepe 1 025,0 93
10 APLE B APLE- 997,0 0
11 SZHB C Száz 957,0 1

10m Légpisztoly 60 SH1 - Felnőtt női

A versenyszámban csapatverseny nem kerül megrendezésre.
Nevezettek
Versenyzők
György Lajosné
1971
Piliscsévi Lövész Sportegyesület
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Dávid Krisztina 1975. BHSE 380,0 -
2 György Lajosné 1971. Piliscsévi Lövész Sportegyesület 316,0 -

10m Légpuska 60 (tizedelt) - Ifjúsági fiú

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Wittmann Péter
2003
APLE
Tóth Mátyás
2002
VASAS SC
Románszky Péter
2001
APLE
Mangó Marcell
2001
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Takács Csaba
2000
Csepel LE
Mészáros Dániel
2002
Csepel Torna Club
Terdik Máté
2002
Csepel LE
Gőcze Tamás
2004
Csepel LE
Török Ferenc
2003
Csepel Torna Club
Halász István
2001
Egri PLE
Gercuj Bence
2001
Egri PLE
Farkas Martin
2004
Egri PLE
Pekler Zalán Tibor
2000
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Szabó Zsolt
2000
Finomító Sportlövész Klub
Pap András
2001
Finomító Sportlövész Klub
Koczkás Dávid
2001
Finomító Sportlövész Klub
Behda Donát
2002
Kecskeméti Lövész SE
Kis Botond
2003
Kecskeméti Lövész SE
Szulcsán Attila
2006
Kecskeméti Lövész SE
Szilágyi Attila
2002
Komáromi VSE
Kocsis András
2002
Komáromi VSE
Éri Dominik
2002
Komáromi VSE
Nagy Kristóf
2001
Komáromi VSE
Varga Botond
2001
Pécs Városi LK
Márton Roland
2001
Pécs Városi LK
Csizmadia Balázs
2002
Pécsi Vasutas Sportkör
Hölbling Dávid
2001
Pécs Városi LK
Makány András
2001
Pécs Városi LK
Varga Bence
2002
Pécs Városi LK
Leipold Dániel
2004
Pécs Városi LK
Zsiborás Márton László
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Klenczner Márton István
2001
MATE-GEAC
Bócz Bendegúz Tamás
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Besenyi Dávid
2001
UTE
Boros Dániel
2001
UTE
Kiss Viktor
2001
UTE
Simai Márton
2001
UTE
Fatter Benett Benjámin
2004
BHSE
Kurucz Máté
2001
ZTE Sportlövész Klub
Kálmán Bálint
2005
ZTE Sportlövész Klub
Hammerl Soma Richárd
2001
UTE
Mészáros Botond
2000
VASAS SC
Kozma Bence
2002
BHSE
Glázer Gergely Bence
2002
UTE
Varga Botond Zoltán
2004
ZTE Sportlövész Klub
Csapatok
UTE
Kiss Viktor 2001 UTE
Simai Márton 2001 UTE
Hammerl Soma Richárd 2001 UTE
PVLK A
Varga Botond 2001 Pécs Városi LK
Márton Roland 2001 Pécs Városi LK
Csizmadia Balázs 2002 Pécsi Vasutas Sportkör
PVLK B
Hölbling Dávid 2001 Pécs Városi LK
Makány András 2001 Pécs Városi LK
Varga Bence 2002 Pécs Városi LK
FSLK
Pekler Zalán Tibor 2000 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Szabó Zsolt 2000 Finomító Sportlövész Klub
Koczkás Dávid 2001 Finomító Sportlövész Klub
APLE
Wittmann Péter 2003 APLE
Tóth Mátyás 2002 VASAS SC
Románszky Péter 2001 APLE
CSLE
Takács Csaba 2000 Csepel LE
Gőcze Tamás 2004 Csepel LE
Török Ferenc 2003 Csepel Torna Club
KVSE
Szilágyi Attila 2002 Komáromi VSE
Kocsis András 2002 Komáromi VSE
Éri Dominik 2002 Komáromi VSE
VASAS
Mészáros Botond 2000 VASAS SC
Kozma Bence 2002 BHSE
Glázer Gergely Bence 2002 UTE
KLSE
Behda Donát 2002 Kecskeméti Lövész SE
Kis Botond 2003 Kecskeméti Lövész SE
Szulcsán Attila 2006 Kecskeméti Lövész SE
EPLE
Halász István 2001 Egri PLE
Gercuj Bence 2001 Egri PLE
Farkas Martin 2004 Egri PLE
ZTE
Kurucz Máté 2001 ZTE Sportlövész Klub
Kálmán Bálint 2005 ZTE Sportlövész Klub
Varga Botond Zoltán 2004 ZTE Sportlövész Klub
TIG
Zsiborás Márton László 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Klenczner Márton István 2001 MATE-GEAC
Bócz Bendegúz Tamás 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Pekler Zalán Tibor 2000. Finomító Sportlövész Klub 617,4 Aranyjelvény
2 Mangó Marcell 2001. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 616,9 Aranyjelvény
3 Wittmann Péter 2003. VASAS SC-APLE 610,9 Aranyjelvény
4 Hammerl Soma Richárd 2001. UTE 608,3 Aranyjelvény
5 Kurucz Máté 2001. ZTE Sportlövész Klub 607,7 Aranyjelvény
6 Simai Márton 2001. UTE 607,4 Aranyjelvény
7 Takács Csaba 2000. Csepel LE 606,9 Aranyjelvény
8 Kiss Viktor 2001. UTE 605,3 Aranyjelvény
9 Éri Dominik 2002. Komáromi VSE 599,0 Aranyjelvény
10 Klenczner Márton 2001. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 598,4 Aranyjelvény
11 Szabó Zsolt 2000. Finomító Sportlövész Klub 598,1 Aranyjelvény
12 Mészáros Botond 2000. VASAS SC-APLE 597,4 Aranyjelvény
13 Koczkás Dávid 2001. Finomító Sportlövész Klub 596,8 Aranyjelvény
14 Szilágyi Attila 2002. Komáromi VSE 593,8 Aranyjelvény
15 Pap András 2001. Finomító Sportlövész Klub 588,9 Ezüstjelvény
16 Tóth Mátyás 2002. APLE-VASAS SC 583,2 Ezüstjelvény
17 Kálmán Bálint 2005. ZTE Sportlövész Klub 582,7 Ezüstjelvény
18 Halász István 2001. Egri PLE 581,0 97 Ezüstjelvény
19 Gőcze Tamás 2004. Csepel LE 581,0 95 Ezüstjelvény
20 Boros Dániel 2001. UTE 580,9 Ezüstjelvény
21 Márton Roland 2001. Pécs Városi LK 579,6 Ezüstjelvény
22 Kozma Bence 2002. VASAS SC-APLE 578,0 Ezüstjelvény
23 Glázer Gergely Bence 2002. VASAS SC-APLE 577,3 Ezüstjelvény
24 Csizmadia Balázs 2002. Pécs Városi LK 577,2 Ezüstjelvény
25 Török Ferenc 2003. Csepel LE 576,6 Ezüstjelvény
26 Románszky Péter 2001. APLE-VASAS SC 573,7 Ezüstjelvény
27 Kocsis András 2002. Komáromi VSE 571,4 Ezüstjelvény
28 Zsiborás Márton László 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 570,2 Ezüstjelvény
29 Bócz Bendegúz Tamás 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 559,6 Bronzjelvény
30 Varga Bence 2002. Pécs Városi LK 551,7 Bronzjelvény
31 Nagy Kristóf 2001. Komáromi VSE 539,5 -
32 Kis Botond 2003. Kecskeméti Lövész SE 539,1 -
33 Behda Donát 2002. Kecskeméti Lövész SE 537,0 -
34 Varga Botond 2001. Pécs Városi LK 533,6 -
35 Szulcsán Attila 2006. Kecskeméti Lövész SE 527,8 -
36 Gercuj Bence 2001. Egri PLE 526,9 -
37 Leipold Dániel 2004. Pécs Városi LK 526,4 -
38 Makány András 2001. Pécs Városi LK 520,7 -
39 Mészáros Dániel 2002. Csepel LE 518,5 -
40 Hölbling Dávid 2001. Pécs Városi LK 497,9 -
41 Terdik Máté 2002. Csepel LE 492,1 -
42 Farkas Martin 2004. Egri PLE 466,7 -
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 UTE UTE 1 821,0 0
2 FSLK Finom 1 812,3 0
3 APLE APLE- 1 767,8 0
4 CSLE Csepe 1 764,5 95
5 KVSE Komá 1 764,2 0
6 VASAS VASAS 1 752,7 0
7 TIG Tör� 1 728,2 0
8 PVLK A Pécs 1 690,4 0
9 KLSE Kecsk 1 603,9 0
10 EPLE Egri 1 574,6 97
11 PVLK B Pécs 1 570,3 0
12 ZTE ZTE S 1 190,4 0

10m Légpuska 60 (tizedelt) - Junior fiú

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Major Milán Balázs
1997
BHSE
Kovács Csaba
1999
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Mangó Marcell
2001
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Takács Csaba
2000
Csepel LE
Halász István
2001
Egri PLE
Vas Péter
1998
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Pekler Zalán Tibor
2000
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Tóth Tamás Bence
1999
Finomító Sportlövész Klub
Kelkó Balázs
1998
Finomító Sportlövész Klub
Szabó Zsolt
2000
Finomító Sportlövész Klub
Koczkás Dávid
2001
Finomító Sportlövész Klub
Szilágyi Attila
2002
Komáromi VSE
Kocsis András
2002
Komáromi VSE
Éri Dominik
2002
Komáromi VSE
Nagy Kristóf
2001
Komáromi VSE
Turi Zsolt
1998
Komáromi VSE
Gulyás István Dániel
1999
Pécs Városi LK
Csizmadia Balázs
2002
Pécsi Vasutas Sportkör
Márton Roland
2001
Pécs Városi LK
Zsiborás Márton László
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Klenczner Márton István
2001
MATE-GEAC
Bócz Bendegúz Tamás
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Péni István Márton
1997
UTE
Berki Dominik
1998
UTE
Besenyi Dávid
2001
UTE
Boros Dániel
2001
UTE
Bukovszky Péter
1998
Finomító Sportlövész Klub
Gyetvai Antal Marcell
1999
UTE
Kiss Viktor
2001
UTE
Prágai Patrik
1998
UTE
Simai Márton
2001
UTE
Varga Dominik
1999
UTE
Véghelyi Tamás
1999
UTE
Hammerl Soma Richárd
2001
UTE
Dőry Preisz András
1999
VASAS SC
Glázer Gergely Bence
2002
UTE
Mészáros Botond
2000
VASAS SC
Csapatok
VASAS
Dőry Preisz András 1999 VASAS SC
Glázer Gergely Bence 2002 UTE
Mészáros Botond 2000 VASAS SC
UTE A
Péni István Márton 1997 UTE
Bukovszky Péter 1998 Finomító Sportlövész Klub
Prágai Patrik 1998 UTE
UTE B
Kiss Viktor 2001 UTE
Simai Márton 2001 UTE
Hammerl Soma Richárd 2001 UTE
UTE C
Boros Dániel 2001 UTE
Gyetvai Antal Marcell 1999 UTE
Varga Dominik 1999 UTE
FSLK A
Vas Péter 1998 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Pekler Zalán Tibor 2000 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Tóth Tamás Bence 1999 Finomító Sportlövész Klub
FSLK B
Kelkó Balázs 1998 Finomító Sportlövész Klub
Szabó Zsolt 2000 Finomító Sportlövész Klub
Koczkás Dávid 2001 Finomító Sportlövész Klub
PVLK
Gulyás István Dániel 1999 Pécs Városi LK
Csizmadia Balázs 2002 Pécsi Vasutas Sportkör
Márton Roland 2001 Pécs Városi LK
KVSE
Szilágyi Attila 2002 Komáromi VSE
Kocsis András 2002 Komáromi VSE
Éri Dominik 2002 Komáromi VSE
TIG
Zsiborás Márton László 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Klenczner Márton István 2001 MATE-GEAC
Bócz Bendegúz Tamás 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Péni István Márton 1997. UTE 630,7 Ifjú Mester
2 Vas Péter 1998. Finomító Sportlövész Klub 625,2 Ifjú Mester
3 Kovács Csaba 1999. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 623,6 Ifjú Mester
4 Bukovszky Péter 1998. UTE 615,6 Aranyjelvény
5 Takács Csaba 2000. Csepel LE 615,1 Aranyjelvény
6 Pekler Zalán Tibor 2000. Finomító Sportlövész Klub 614,3 Aranyjelvény
7 Prágai Patrik 1998. UTE 614,3 Aranyjelvény
8 Mangó Marcell 2001. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 612,6 Aranyjelvény
9 Kiss Viktor 2001. UTE 610,3 Ezüstjelvény
10 Koczkás Dávid 2001. Finomító Sportlövész Klub 605,2 Ezüstjelvény
11 Simai Márton 2001. UTE 604,9 Ezüstjelvény
12 Tóth Tamás Bence 1999. Finomító Sportlövész Klub 604,4 Ezüstjelvény
13 Szabó Zsolt 2000. Finomító Sportlövész Klub 602,3 Ezüstjelvény
14 Hammerl Soma Richárd 2001. UTE 602,0 Ezüstjelvény
15 Halász István 2001. Egri PLE 600,9 Ezüstjelvény
16 Boros Dániel 2001. UTE 599,3 Ezüstjelvény
17 Gyetvai Antal Marcell 1999. UTE 598,8 Ezüstjelvény
18 Klenczner Márton 2001. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 598,0 Ezüstjelvény
19 Szilágyi Attila 2002. Komáromi VSE 597,4 Ezüstjelvény
20 Varga Dominik 1999. UTE 597,2 Ezüstjelvény
21 Gulyás István Dániel 1999. Pécs Városi LK 597,1 Ezüstjelvény
22 Kelkó Balázs 1998. Finomító Sportlövész Klub 597,0 Ezüstjelvény
23 Mészáros Botond 2000. VASAS SC-APLE 595,3 Ezüstjelvény
24 Dőry Preisz András 1999. VASAS SC-APLE 584,8 Bronzjelvény
25 Éri Dominik 2002. Komáromi VSE 583,7 Bronzjelvény
26 Major Milán Balázs 1997. BHSE 582,4 Bronzjelvény
27 Csizmadia Balázs 2002. Pécs Városi LK 580,1 Bronzjelvény
28 Márton Roland 2001. Pécs Városi LK 574,3 Bronzjelvény
29 Zsiborás Márton László 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 573,7 Bronzjelvény
30 Bócz Bendegúz Tamás 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 566,7 Bronzjelvény
31 Glázer Gergely Bence 2002. VASAS SC-APLE 563,5 Bronzjelvény
32 Kocsis András 2002. Komáromi VSE 559,3 -
33 Nagy Kristóf 2001. Komáromi VSE 541,5 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Mangó Marcell 2001. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 249,6 s.off: 10.7
2 Péni István Márton 1997. UTE 249,6 s.off: 10.5
3 Kovács Csaba 1999. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 228,1
4 Vas Péter 1998. Finomító Sportlövész Klub 204,4
5 Bukovszky Péter 1998. UTE 183,8
6 Takács Csaba 2000. Csepel LE 163,5
7 Pekler Zalán Tibor 2000. Finomító Sportlövész Klub 141,5
8 Prágai Patrik 1998. UTE 116,3
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 UTE A UTE 1 860,6 0
2 FSLK A Finom 1 843,9 0
3 UTE B UTE 1 817,2 0
4 FSLK B Finom 1 804,5 0
5 UTE C UTE 1 795,3 0
6 PVLK Pécs 1 751,5 0
7 VASAS VASAS 1 743,6 0
8 KVSE Komá 1 740,4 0
9 TIG Tör� 1 738,4 0

10m Légpuska 60 (tizedelt) - Felnőtt férfi

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Szalai Mihály
1972
APLE
Szentimrei Gergely
1979
APLE
Agot György
1960
APLE
Farkas István
1956
APLE
Abrudán Zsolt
1984
BHSE
Hári Péter
1989
BHSE
Veres Ádám
1987
BHSE
Simó Kornél
1984
BHSE
Kovács Csaba
1999
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Vasas Gábor
1989
Egri PLE
Benczik Gergő
1992
Finomító Sportlövész Klub
Vas Péter
1998
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Tóth Tamás Bence
1999
Finomító Sportlövész Klub
Kelkó Balázs
1998
Finomító Sportlövész Klub
Sidi Péter
1978
Komárom Olympia SE
Kapás István
1992
Komáromi VSE
Nagy Sándor
1995
Komáromi VSE
Sztankó Bálint
1995
MTTSZ "Dobó István" Domoszló
Szűcs László
1985
Pestszenterzsébeti PLE
Biatovszki László József
1963
Siketek Sport Klubja
Boda Bence Dániel
1996
UTE
Bukovszky Péter
1998
Finomító Sportlövész Klub
Gyetvai Antal Marcell
1999
UTE
Koczor Péter Pál
1989
UTE
Péni István Márton
1997
UTE
Szabián Norbert
1982
UTE
Prágai Patrik
1998
UTE
Varga Dominik
1999
UTE
Véghelyi Tamás
1999
UTE
Oskolás Imre
1957
Városföldi SE
Hinkel Zoltán
1968
Városföldi SE
Varga Gábor
1975
ZTE Sportlövész Klub
Car Franz
1975
ZTE Sportlövész Klub
Havasi Ferenc
1976
ZTE Sportlövész Klub
Somogyi Péter
1983
ZTE Sportlövész Klub
Faragó Zoltánné
1957
Városföldi SE
Csapatok
UTE A
Boda Bence Dániel 1996 UTE
Bukovszky Péter 1998 Finomító Sportlövész Klub
Péni István Márton 1997 UTE
UTE B
Koczor Péter Pál 1989 UTE
Szabián Norbert 1982 UTE
Prágai Patrik 1998 UTE
UTE C
Biatovszki László József 1963 Siketek Sport Klubja
Gyetvai Antal Marcell 1999 UTE
Varga Dominik 1999 UTE
BHSE
Abrudán Zsolt 1984 BHSE
Hári Péter 1989 BHSE
Veres Ádám 1987 BHSE
FSLK
Benczik Gergő 1992 Finomító Sportlövész Klub
Vas Péter 1998 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Tóth Tamás Bence 1999 Finomító Sportlövész Klub
ZTE
Car Franz 1975 ZTE Sportlövész Klub
Havasi Ferenc 1976 ZTE Sportlövész Klub
Somogyi Péter 1983 ZTE Sportlövész Klub
APLE
Szalai Mihály 1972 APLE
Szentimrei Gergely 1979 APLE
Agot György 1960 APLE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Péni István Márton 1997. UTE 628,3 Mester
2 Sidi Péter 1978. Komárom Olympia SE 624,3 Mester
3 Vas Péter 1998. Finomító Sportlövész Klub 624,0 Mester
4 Kovács Csaba 1999. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 623,0 Mester
5 Somogyi Péter 1983. ZTE Sportlövész Klub 622,6 I. osztály
6 Boda Bence Dániel 1996. UTE 620,7 I. osztály
7 Veres Ádám 1987. BHSE 617,2 I. osztály
8 Kapás István 1992. Komáromi VSE 616,3 II. osztály
9 Abrudán Zsolt 1984. BHSE 615,3 II. osztály
10 Hári Péter 1989. BHSE 615,0 II. osztály
11 Nagy Sándor 1995. Komáromi VSE 614,8 II. osztály
12 Simó Kornél 1984. BHSE 612,1 II. osztály
13 Tóth - Könczey Csongor 1996. VASAS SC-APLE 607,9 II. osztály
14 Bukovszky Péter 1998. UTE 605,5 II. osztály
15 Prágai Patrik 1998. UTE 605,2 II. osztály
16 Tóth Tamás Bence 1999. Finomító Sportlövész Klub 604,1 II. osztály
17 Kelkó Balázs 1998. Finomító Sportlövész Klub 603,8 II. osztály
18 Benczik Gergő 1992. Finomító Sportlövész Klub 603,4 II. osztály
19 Koczor Péter 1989. UTE 602,1 II. osztály
20 Gyetvai Antal Marcell 1999. UTE 601,2 II. osztály
21 Varga Dominik 1999. UTE 600,7 II. osztály
22 Szabián Norbert 1982. UTE 598,0 III. osztály
23 Szentimrei Gergely 1979. APLE-VASAS SC 596,3 III. osztály
24 Agot György 1960. APLE-VASAS SC 595,5 III. osztály
25 Szűcs László 1985. Pestszenterzsébeti PLE 595,1 III. osztály
26 Car Franz 1975. ZTE Sportlövész Klub 593,6 III. osztály
27 Havasi Ferenc 1976. ZTE Sportlövész Klub 588,4 III. osztály
28 Szalai Mihály 1972. APLE-VASAS SC 584,3 III. osztály
29 Farkas István 1956. APLE-VASAS SC 582,2 III. osztály
30 Vasas Gábor 1989. Egri PLE 566,4 IV. osztály
31 Hinkel Zoltán 1968. Városföldi SE 556,0 IV. osztály
32 Biatovszki László 1963. UTE 529,8 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Vas Péter 1998. Finomító Sportlövész Klub 247,9
2 Péni István Márton 1997. UTE 247,2
3 Sidi Péter 1978. Komárom Olympia SE 224,4
4 Somogyi Péter 1983. ZTE Sportlövész Klub 201,8
5 Boda Bence Dániel 1996. UTE 183,0
6 Veres Ádám 1987. BHSE 162,5
7 Kapás István 1992. Komáromi VSE 141,4
8 Kovács Csaba 1999. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 120,5
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 UTE A UTE 1 854,5 0
2 BHSE BHSE 1 847,5 0
3 FSLK Finom 1 831,5 0
4 UTE B UTE 1 805,3 0
5 ZTE ZTE S 1 804,6 0
6 APLE APLE- 1 776,1 0
7 UTE C UTE 1 731,7 0

10m Légpuska 60 álló SH1 - Felnőtt férfi

A versenyszámban csapatverseny nem kerül megrendezésre.
Nevezettek
Versenyzők
Czövek László
1955
APLE
Lemes Krisztián
1980
Pestszenterzsébeti PLE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Lemes Krisztián 1980. Pestszenterzsébeti PLE 588,8 -

10m Légpuska 40 (tizedelt) - Ifjúsági leány

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Farkas Dóra
2003
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Jákó Miriam
2004
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Brezniczky Beáta Adrienn
2000
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Jójárt Viktória
2003
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Kerékgyártó Lili
2003
Csepel LE
Kisapáti Vivien
2001
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Szakács Tünde
2002
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kotré Judit
2002
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Panyor Kamilla
2003
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Thielicke Tilda
2003
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Bajos Gitta
2002
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kiss Éva
2004
Komáromi VSE
Cseszka Nikolett
2002
Komáromi VSE
Horváth Lea
2001
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Horváth Zoé
2001
Komáromi VSE
Seres Petra
2001
Komáromi VSE
Szép Csenge
2002
BHSE
Érdi Barbara Anita
2002
Komáromi VSE
Borsos Fanni
2000
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Pál Panna
2002
Nyíregyházi PLE
Török Csenge
2001
Pécs Városi LK
Seres Gréta
2001
Pécsi Vasutas Sportkör
Bencsik Dorottya
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Lévai Krisztina
2001
MATE-GEAC
Mészáros Eszter
2002
MATE-GEAC
Szegesdi Eszter
2005
UTE
Dénes Eszter
2001
UTE
Tarr Vivien
2001
UTE
Pok Fanni
2004
Finomító Sportlövész Klub
Lippai Fanni
2000
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Storcz Júlia
2002
Pécs Városi LK
Bacsa Flóra
2001
Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Drótos Kinga
2001
UTE
Csapatok
KVSE
Cseszka Nikolett 2002 Komáromi VSE
Horváth Lea 2001 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Horváth Zoé 2001 Komáromi VSE
KVSE
Seres Petra 2001 Komáromi VSE
Szép Csenge 2002 BHSE
Érdi Barbara Anita 2002 Komáromi VSE
DLA
Kisapáti Vivien 2001 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Szakács Tünde 2002 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kotré Judit 2002 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
UTE
Szegesdi Eszter 2005 UTE
Dénes Eszter 2001 UTE
Tarr Vivien 2001 UTE
TIG
Bencsik Dorottya 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Lévai Krisztina 2001 MATE-GEAC
Mészáros Eszter 2002 MATE-GEAC
CTSE
Jákó Miriam 2004 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Jójárt Viktória 2003 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
Bacsa Flóra 2001 Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE
DLA B
Panyor Kamilla 2003 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Thielicke Tilda 2003 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Lippai Fanni 2000 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
FSLK
Bajos Gitta 2002 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kiss Éva 2004 Komáromi VSE
Pok Fanni 2004 Finomító Sportlövész Klub
PVLK
Török Csenge 2001 Pécs Városi LK
Seres Gréta 2001 Pécsi Vasutas Sportkör
Storcz Júlia 2002 Pécs Városi LK
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Name Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Horváth Lea 2001. Komáromi VSE 412,3 Aranyjelvény
2 Dénes Eszter 2001. UTE 411,9 Aranyjelvény
3 Horváth Zoé 2001. Komáromi VSE 407,8 Aranyjelvény
4 Bajos Gitta 2002. Finomító Sportlövész Klub 405,2 Aranyjelvény
5 Jákó Miriam 2004. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 402,6 Aranyjelvény
6 Kisapáti Vivien 2001. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 402,0 Aranyjelvény
7 Mészáros Eszter 2002. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 400,9 Aranyjelvény
8 Szakács Tünde 2002. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 399,4 Aranyjelvény
9 Lévai Krisztina 2001. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 399,3 Aranyjelvény
10 Török Csenge 2001. Pécs Városi LK 399,3 Aranyjelvény
11 Seres Gréta 2001. Pécs Városi LK 397,9 Aranyjelvény
12 Cseszka Nikolett 2002. Komáromi VSE 396,4 Aranyjelvény
13 Kiss Éva 2004. Finomító Sportlövész Klub 395,8 Aranyjelvény
14 Borsos Fanni 2000. Nagykanizsai PLE 395,3 Aranyjelvény
15 Bencsik Dorottya 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 393,7 Aranyjelvény
16 Tarr Vivien 2001. UTE 393,2 Aranyjelvény
17 Bacsa Flóra 2001. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 391,0 Aranyjelvény
18 Kotré Judit 2002. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 390,6 Aranyjelvény
19 Farkas Dóra 2003. Alba Volán SC 389,4 Ezüstjelvény
20 Szegesdi Dóra Brigitta 2003. UTE 389,4 Ezüstjelvény
21 Jójárt Viktória 2003. Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős SE 388,0 Ezüstjelvény
22 Storcz Júlia 2002. Pécs Városi LK 387,7 Ezüstjelvény
23 Seres Petra 2001. Komáromi VSE 383,7 Ezüstjelvény
24 Kerékgyártó Lili 2003. Csepel LE 377,9 Bronzjelvény
25 Érdi Barbara Anita 2002. Komáromi VSE 374,9 Bronzjelvény
26 Szép Csenge 2002. BHSE 374,2 Bronzjelvény
27 Lippai Fanni 2000. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 372,2 Bronzjelvény
28 Drótos Kinga 2001. UTE 367,0 Bronzjelvény
29 Panyor Kamilla 2003. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 364,5 Bronzjelvény
30 Thielicke Tilda 2003. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 364,0 Bronzjelvény
31 Pok Fanni 2004. Finomító Sportlövész Klub 351,4 -
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Name Klub Eredmény Megjegyzés
1 KVSE Komá 1 216,5 0
2 TIG Tör� 1 193,9 0
3 DLA Délv 1 192,0 0
4 PVLK Pécs 1 184,9 0
5 CTSE Cél- 1 181,6 0
6 FSLK Finom 1 152,4 0
7 KVSE Komá 1 132,8 0
8 DLA B Délv 1 100,7 0
9 UTE UTE 805,1 0

10m Légpuska 40 (tizedelt) - Junior leány

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Meilinger Flóra
1998
BHSE
Bánki Dóra
1997
BHSE
Bereczky Bianka
1999
BHSE
Kisapáti Vivien
2001
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Kálmán Viktória
1997
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Szakács Tünde
2002
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kotré Judit
2002
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Piti Alexandra Nóra
1998
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Bajos Gitta
2002
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Pap Zsófia
1998
Finomító Sportlövész Klub
Bohosová Lucia
1999
Finomító Sportlövész Klub
Cseszka Nikolett
2002
Komáromi VSE
Horváth Lea
2001
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Horváth Zoé
2001
Komáromi VSE
Seres Petra
2001
Komáromi VSE
Borsos Fanni
2000
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Pál Panna
2002
Nyíregyházi PLE
Kiss Gyöngyi
1998
Nyíregyházi PLE
Molnár Amelita Gerda
1999
Pécs Városi LK
Seres Gréta
2001
Pécsi Vasutas Sportkör
Somogyi Daniella
1997
Pécs Városi LK
Hóf Henrietta
1998
Pécs Városi LK
Török Csenge
2001
Pécs Városi LK
Lovász Dorina Eszter
1999
MATE-GEAC
Bencsik Dorottya
2000
Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Lévai Krisztina
2001
MATE-GEAC
Mészáros Eszter
2002
MATE-GEAC
Toma Dorina
1999
UTE
Dénes Eszter
2001
UTE
Hamvas Villő Anna
1999
UTE
Kónya Imola
1999
UTE
Tarr Vivien
2001
UTE
Gáspár Lalita
2000
VASAS SC
Hurai Viktória
2000
VASAS SC
Kozma Nikolett
2001
APLE
Szalai Fatime
1999
APLE
Kiss Rebeka
1999
BHSE
Storcz Júlia
2002
Pécs Városi LK
Lippai Fanni
2000
Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Csapatok
VASAS
Gáspár Lalita 2000 VASAS SC
Hurai Viktória 2000 VASAS SC
Kozma Nikolett 2001 APLE
KVSE
Cseszka Nikolett 2002 Komáromi VSE
Horváth Lea 2001 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Horváth Zoé 2001 Komáromi VSE
UTE
Toma Dorina 1999 UTE
Dénes Eszter 2001 UTE
Kónya Imola 1999 UTE
BHSE
Meilinger Flóra 1998 BHSE
Bánki Dóra 1997 BHSE
Bereczky Bianka 1999 BHSE
TIG
Lovász Dorina Eszter 1999 MATE-GEAC
Bencsik Dorottya 2000 Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE
Lévai Krisztina 2001 MATE-GEAC
PVLK A
Somogyi Daniella 1997 Pécs Városi LK
Hóf Henrietta 1998 Pécs Városi LK
Török Csenge 2001 Pécs Városi LK
PVLK B
Molnár Amelita Gerda 1999 Pécs Városi LK
Seres Gréta 2001 Pécsi Vasutas Sportkör
Storcz Júlia 2002 Pécs Városi LK
DLA B
Kisapáti Vivien 2001 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Piti Alexandra Nóra 1998 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Lippai Fanni 2000 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
DLA A
Kálmán Viktória 1997 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Szakács Tünde 2002 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Kotré Judit 2002 Délvidéki Lövészakadémia Szeged
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Horváth Lea 2001. Komáromi VSE 414,5 Ifjú Mester
2 Gáspár Lalita 2000. VASAS SC-APLE 413,7 Ifjú Mester
3 Toma Dorina 1999. UTE 411,1 Ifjú Mester
4 Hurai Viktória 2000. VASAS SC-APLE 409,5 Aranyjelvény
5 Horváth Zoé 2001. Komáromi VSE 409,3 Aranyjelvény
6 Dénes Eszter 2001. UTE 407,9 Ezüstjelvény
7 Kozma Nikolett 2001. VASAS SC-APLE 406,6 Ezüstjelvény
8 Meilinger Flóra 1998. BHSE 406,0 Ezüstjelvény
9 Bajos Gitta 2002. Finomító Sportlövész Klub 405,1 Ezüstjelvény
10 Somogyi Daniella 1997. Pécs Városi LK 403,0 Ezüstjelvény
11 Szakács Tünde 2002. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 402,5 Ezüstjelvény
12 Szalai Fatime 1999. VASAS SC-APLE 401,0 Ezüstjelvény
13 Bereczky Bianka 1999. BHSE 400,9 Ezüstjelvény
14 Török Csenge 2001. Pécs Városi LK 400,6 Ezüstjelvény
15 Bánki Dóra 1997. BHSE 400,3 Ezüstjelvény
16 Lovász Dorina 1999. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 399,5 Ezüstjelvény
17 Pap Zsófia 1998. Finomító Sportlövész Klub 399,4 102.9 Ezüstjelvény
18 Lévai Krisztina 2001. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 399,4 100.9 Ezüstjelvény
19 Kónya Imola 1999. UTE 397,9 Ezüstjelvény
20 Mészáros Eszter 2002. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 397,5 Ezüstjelvény
21 Cseszka Nikolett 2002. Komáromi VSE 395,9 Ezüstjelvény
22 Kotré Judit 2002. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 393,8 Ezüstjelvény
23 Hóf Henrietta 1998. Pécs Városi LK 392,0 Ezüstjelvény
24 Seres Gréta 2001. Pécs Városi LK 388,9 99.4 Bronzjelvény
25 Bencsik Dorottya 2000. Török Ignác Gimn. Gödöllői DSE 388,9 96.8 Bronzjelvény
26 Tarr Vivien 2001. UTE 388,8 Bronzjelvény
27 Piti Alexandra Nóra 1998. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 387,4 Bronzjelvény
28 Kiss Gyöngyi 1998. Nyíregyházi PLE 385,9 Bronzjelvény
29 Kiss Rebeka 1999. BHSE 384,0 Bronzjelvény
30 Kálmán Viktória 1997. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 383,1 Bronzjelvény
31 Storcz Júlia 2002. Pécs Városi LK 382,7 Bronzjelvény
32 Hamvas Villő Anna 1999. UTE 377,2 Bronzjelvény
33 Kisapáti Vivien 2001. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 374,6 Bronzjelvény
34 Lippai Fanni 2000. Délvidéki Lövészakadémia Szeged 370,5 Bronzjelvény
35 Molnár Amelita Gerda 1999. Pécs Városi LK 332,2 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Horváth Lea 2001. Komáromi VSE 245,9
2 Gáspár Lalita 2000. VASAS SC-APLE 245,1
3 Dénes Eszter 2001. UTE 224,4
4 Hurai Viktória 2000. VASAS SC-APLE 203,3
5 Kozma Nikolett 2001. VASAS SC-APLE 181,2
6 Horváth Zoé 2001. Komáromi VSE 160,3
7 Meilinger Flóra 1998. BHSE 137,8
8 Toma Dorina 1999. UTE 116,4
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 VASAS VASAS 1 229,8 0
2 KVSE Komá 1 219,7 0
3 UTE UTE 1 216,9 0
4 BHSE BHSE 1 207,2 0
5 PVLK A Pécs 1 195,6 0
6 TIG Tör� 1 187,8 0
7 DLA A Délv 1 179,4 0
8 DLA B Délv 1 132,5 0
9 PVLK B Pécs 1 103,8 0

10m Légpuska 40 (tizedelt) - Felnőtt női

A versenyszámban csapatverseny is megrendezésre kerül.
Nevezettek
Versenyzők
Benes Ibolya
1953
Alba Volán SC
Fehér Andrea
1971
APLE
Kiss Ildikó
1970
APLE
Dalmati Nóra
1978
BHSE
Fejes Zsuzsanna
1986
BHSE
Meilinger Flóra
1998
BHSE
Seffer Kata
1992
BHSE
Bereczky Bianka
1999
BHSE
Bánki Dóra
1997
BHSE
Krasznai Dzsenifer
1996
Csepel LE
Pap Zsófia
1998
Finomító Sportlövész Klub
Nagy Katalin
1971
Kecskeméti Lövész SE
Szijj Kamilla
1994
Komáromi VSE
Miskolczi Julianna
1983
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Horváth Timea dr
1988
BHSE
Hóf Henrietta
1998
Pécs Városi LK
Somogyi Daniella
1997
Pécs Városi LK
Lovász Dorina Eszter
1999
MATE-GEAC
Molnár Anikó Margit
1967
UTE
Biatovszki Mira Zsuzsanna
1992
Tisza Volán SC
Szijj Katinka
1993
Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Bihariné Gábriel Emese
1984
UTE
Hamvas Villő Anna
1999
UTE
Kónya Imola
1999
UTE
Toma Dorina
1999
UTE
Faragó Zoltánné
1957
Városföldi SE
Hanák Gabriella
1996
BHSE
Gáspár Lalita
2000
VASAS SC
Hurai Viktória
2000
VASAS SC
Kozma Nikolett
2001
APLE
Szalai Fatime
1999
APLE
Lázár Antónia
1992
Finomító Sportlövész Klub
Kiss Rebeka
1999
BHSE
Csapatok
UTE A
Biatovszki Mira Zsuzsanna 1992 Tisza Volán SC
Szijj Katinka 1993 Erődök Városa Sportlövész Egyesület
Toma Dorina 1999 UTE
UTE B
Molnár Anikó Margit 1967 UTE
Bihariné Gábriel Emese 1984 UTE
Kónya Imola 1999 UTE
BHSE A
Dalmati Nóra 1978 BHSE
Bánki Dóra 1997 BHSE
Hanák Gabriella 1996 BHSE
BHSE B
Meilinger Flóra 1998 BHSE
Seffer Kata 1992 BHSE
Bereczky Bianka 1999 BHSE
PVLK
Horváth Timea dr 1988 BHSE
Hóf Henrietta 1998 Pécs Városi LK
Somogyi Daniella 1997 Pécs Városi LK
VASAS
Gáspár Lalita 2000 VASAS SC
Hurai Viktória 2000 VASAS SC
Kozma Nikolett 2001 APLE
Eredményjegyzék tábla kvalifikáció
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés Minősítés
1 Biatovszki Mira 1992. UTE 412,8 I. osztály
2 Gáspár Lalita 2000. VASAS SC-APLE 412,5 I. osztály
3 Hanák Gabriella 1996. BHSE 412,3 I. osztály
4 Szijj Katinka 1993. UTE 411,0 I. osztály
5 Dalmati Nóra 1978. BHSE 409,2 II. osztály
6 Szalai Fatime 1999. VASAS SC-APLE 406,7 II. osztály
7 Miskolczi Julianna 1983. Komáromi VSE 406,5 II. osztály
8 Lázár Antónia 1992. Komáromi VSE 406,5 II. osztály
9 Toma Dorina 1999. UTE 406,4 II. osztály
10 Hurai Viktória 2000. VASAS SC-APLE 405,5 II. osztály
11 Bánki Dóra 1997. BHSE 405,2 II. osztály
12 Krasznai Dzsenifer 1996. Csepel LE 405,0 II. osztály
13 Kozma Nikolett 2001. VASAS SC-APLE 405,0 II. osztály
14 Seffer Kata 1992. BHSE 404,7 II. osztály
15 Bihariné Gábriel Emese 1984. UTE 403,2 II. osztály
16 Somogyi Daniella 1997. Pécs Városi LK 401,9 II. osztály
17 Bereczky Bianka 1999. BHSE 401,3 II. osztály
18 Pap Zsófia 1998. Finomító Sportlövész Klub 399,9 III. osztály
19 Fehér Andrea 1971. APLE-VASAS SC 398,9 III. osztály
20 Meilinger Flóra 1998. BHSE 398,6 III. osztály
21 Molnár Anikó 1967. UTE 398,0 III. osztály
22 Kónya Imola 1999. UTE 394,6 III. osztály
23 Horváth Timea dr 1988. Pécs Városi LK 393,2 III. osztály
24 Fejes Zsuzsanna 1986. BHSE 391,2 III. osztály
25 Hamvas Villő Anna 1999. UTE 389,3 III. osztály
26 Hóf Henrietta 1998. Pécs Városi LK 385,6 III. osztály
27 Kiss Ildikó 1970. APLE-VASAS SC 384,8 III. osztály
28 Kiss Rebeka 1999. BHSE 369,4 IV. osztály
29 Faragó Zoltánné 1957. Városföldi SE 330,0 -
30 Benes Ibolya 1953. Alba Volán SC 325,3 -
Eredményjegyzék tábla döntő
Helyezés Név Születési dátum Klub Eredmény Megjegyzés
1 Szijj Katinka 1993. UTE 246,6
2 Gáspár Lalita 2000. VASAS SC-APLE 245,2
3 Miskolczi Julianna 1983. Komáromi VSE 225,6
4 Dalmati Nóra 1978. BHSE 203,4
5 Biatovszki Mira 1992. UTE 181,7
6 Hanák Gabriella 1996. BHSE 159,4
7 Lázár Antónia 1992. Komáromi VSE 138,2
8 Szalai Fatime 1999. VASAS SC-APLE 110,3
Eredményjegyzék csapatverseny
Helyezés Név Klub Eredmény Megjegyzés
1 UTE A UTE 1 230,2 0
2 BHSE A BHSE 1 226,7 0
3 VASAS VASAS 1 223,0 0
4 BHSE B BHSE 1 204,6 0
5 UTE B UTE 1 195,8 0
6 PVLK Pécs 1 180,7 0