Péni István bronzérmes - 10-25-50-300m Pisztoly-Puska világbajnokság Kairó

ISSF World Championship Rifle/Pistol, 
12.10.2022 - 28.10.2022, Cairo

program

Péni István a 300 méteres 3 testhelyzet versenyszámban 589 körrel nyert bronzérmet!

 

Megszületett a magyar küldöttség harmadik bronzérme az egyiptomi sportlövő-világbajnokságon. Péni István ugyanis harmadik lett a 300 méter puska három testhelyzetű versenyszámban 589 körrel. A 192 körös térdelő rész után a fekvőben és az állóban is parádésan teljesített. Előbbiben hibátlan, 200 kört ért el, míg utóbbiban 197 kört lőtt. A versenyszámot a francia Emilien Chassat nyerte meg 592 körrel, a finn Aleksi Leppa végzett a második helyen 590 körrel. 

Péni István: "Kalandos körülmények voltak ma a lőtéren. A térdelő közben leszakadt az ég, alig lehetett látni a táblát az esőben. Ráadásul a vadonatúj lőtér teljesen beázott, pont a lőállásomban egy nagy tócsa keletkezett, és abban kellett teljesítenem a fekvőt és az állót. Ugyanakkor ez a két testhelyzet kiválóan sikerült úgy, hogy a térdelő után tudtam, hogyha erről a világbajnokságról is éremmel szeretnék hazatérni, akkor közel hibátlanul kell befejeznem. Végül három 9,9-et lőttem a húsz fekvő és húsz álló lövésből, amivel sikerült felállnom a dobogóra. Nagyon örülök a bronzéremnek!"

Korábban a junior fiú puskások 50 méter fekvő versenyszámában Török Ferenc végzett a harmadik helyen, míg a junior lányok 25 méteres pisztoly számában Jákó Miriam lett bronzérmes.

2022.10.25.

300m Rifle 3 Positions Men

3. PENI Istvan HUN Kneeling 97, 95 = 192
                                  Prone  100, 100 = 200
                                  Standing 99, 98 = 197 = 589