Találkozó a Parlamentben

Ünnepélyes aktusra került sor a Parlamentben, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes dolgozószobájában fogadta Nagy Györgyöt, a Magyar Sportlövők Szövetsége elnökét és Sinka Lászlót, az MSSZ főtitkárát.

A találkozón került sor a Nemzetközi Sportlövő Szövetség Arany Érdemérmének átadására, amelyet az MSSZ felterjesztése alapján Olegario Vazquez Rana, az ISSF elnöke ítélte oda Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a tavalyi, nagy sikerrel zárult győri 10m-es Európa-bajnokság kiemelt fővédnökének.

A megbeszélésen szó esett a további együttműködésről is. Nagy György elnök felkérte miniszterelnök-helyettes urat a 2018. évi 10m-es Európa-bajnokság fővédnöki tisztére, amelyet Semjén úr tisztelettel elfogadott, majd hangsúlyozta a kormány elkötelezettségét a sportági létesítményfejlesztéssel kapcsolatban. Ennek fő célja, hogy az országban mindenütt olyan lőterek, létesítmények épüljenek, ahol színvonalas hazai és nemzetközi verseny megrendezésére alkalmas feltételek állnak rendelkezésre.

Semjén úr ezen kívül tájékoztatást adott a 2021-ben tervezett Vadászati Világkiállítás tervéről is, amellyel kapcsolatban felkérte sportágunkat az aktív együttműködésre és aláhúzta a sportág számára hasznos közös promóciós megjelenés lehetőségét.