Trnava augusztus 11-13, Skeet/Trap

Trnava (Nagyszombat, Szlovákia) verseny augusztus 11-13, Skeet/Trap

Augusztus 11-én reggel közösen busszal indultunk Budapestről Trnavába. Renner Tibor biztosította ezt a lehetőséget a csapat számára. Aznap még hivatalos edzés lehetősége volt a skeet és a trap versenyzőinknek, majd közösen vacsoráztunk egy olasz étteremben számos külföldi koronglövő társaságában. (pl: David Kostelecky olimpiai bajnok traplövő, Peking, olimpiai ezüst Tokyo)

Nagyon jó hangulatban telt a közös versenyzés a skeet és a trap versenyzőink számára. Az első nap után Renner Bálint 70/75 kiváló eredményével a skeet mezőny második helyén állt, majd a második nap végén a döntőbe is bekerült. Döntős tapasztalata még nincs sok az életkorából adódóan, de szépen szerepelt. Ternák Tamás is döntős lett és végül megelőzte Bálintot. Kerekes Mihály is stabilan szerepelt, de sajnos a döntőbe nem került be.

A trap-os versenyzőink jól szerepeltek, de még van "bennük", amihez további versenytapasztalat szükséges.

Összességében nagyon jó közösségformáló a közös utazás és a közös étkezések megszervezése, mely jó hatással van az eredményekre is.

Az eredmények:

Skeet:

Renner Bálint 115/125, 6. hely

Ternák Tamás 111/125 5. hely

Kerekes Mihály 105/125 10. hely

Trap:

Safranka Balázs 107/125 33. hely

Horváth Botond 104/125 14. hely (B kat)